Orbánt kilóra megvették az oroszok és a kínaiak – ez most már teljesen biztos. A Fidesz-kormány ugyanis a magyarországi ötödik generációs (5G) hálózat kiépítését arra a kémkedés gyanújába keveredett Huawei-re bízza, amelyet Amerikában és Ausztráliában biztonsági okokból kizártak a hasonló fejlesztésekből. Alig egy hónapja pedig az Európai Bizottság is arra figyelmeztetett, hogy a kínai óriáscég részvétele az 5G mobiltávközlési hálózatok kiépítésében fokozott biztonsági kockázatot rejt. A jelentés szerint ugyanis ezek a hálózatok fontos célpontok lehetnek, mivel a fejlesztőik hozzáférhetnek kritikus fontosságú célpontokhoz, így például
KÉMKEDÉSRE IS HASZNÁLHATJÁK AZ ÁLTALUK BEÉPÍTETT TECHNOLÓGIÁT.
Bár az Európai Bizottság nem említette név szerint a Huawei-t, egyértelmű, hogy a kínai óriáscég által jelentett biztonsági fenyegetésre hívták fel a figyelmet.
Ehhez képest most Szijjártó Péter bejelentette Sanghajban, hogy a Huawei közreműködésével épülhet ki Magyarországon az 5G hálózat. A biztonsági kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat a külgazdasági és külügyminiszter azzal a semmitmondó válasszal söpörte le, hogy a cégnek be kell tartania a magyar törvényeket. Ez a kormányzati álláspont – valljuk meg – semmilyen garanciát nem jelent a jövőre nézve.
Márpedig a Huawei kémkedése nem csak elméleti lehetőség, hanem bizonyított tény, mivel
KÍNÁBAN JOGSZABÁLY KÖTELEZI A TECHNOLÓGIAI CÉGEKET ARRA, HOGY EGYÜTTMŰKÖDJENEK A HÍRSZERZŐ SZERVEKKEL.
Vagyis ha a kínai titkosszolgálat valamilyen Európai Uniós célpontot szemel ki, a jövőben elég lesz csak jeleznie a magyar 5G hálózatot kiépítő embereinek, akik bármilyen európai megfigyelést végrehajthatnak az általuk beépített technológia segítségével.
Figyelembe véve, hogy a Fidesz-kormány nemrég adott szabad utat egy orosz kémbank működésének is, nyugodtan kijelenthető:
A KILÓRA MEGVETT ORBÁN VIKTOR KISZOLGÁLTATJA AZ EU-T AZ OROSZ ÉS KÍNAI TITKOSSZOLGÁLATOKNAK.
Óriási szégyen ez Magyarország számára, hisz Orbán évtizedekre bemocskolja a magyarok becsületét. Szitokszóvá teszi a „magyar” nevet még akkor is, amikor ő már rég belesüllyedt a történelem szemétdombjába.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.