Az Együtt volt elnöke hétfőn jelentette be, hogy megindította a végrehajtást a Pesti Srácok kiadója ellen, cég a jogerős bírósági ítélet ellenére sem fizette meg neki az 5 milliós sérelemdíjat. Juhász ebben az egy perében 13 darab, 2016. szeptembere ls 2017. májusa között publikált cikk miatt kapott anyagi elégtételt, miután a mélyen kormánypárti lap öt hónapon át szajkózta róla ugyanazt a hazugságot.
Bár a kiadó korábban azzal magyarázta az elmaradást, hogy „várt bevételeik még nem teljeskörűen érkeztek meg”,
de a végrehajtás hírére hétfő délutánra összeszedték az összeget, és elutalták Juhásznak, aki azért megjegyezte, hogy a végrehajtástól még nem állt el, ugyanis a bíróság arra is kötelezi a
Pesti Srácokat, hogy tegyék ki „a szennylapjuk főoldalára”, és tartsák ott 12 napig a helyreigazításokról szóló felsorolást, „illetve illesszék be a mai napig elérhető hazug cikkeikhez is. 14-szer szerepelnek benne a »valótlanul híresztelte« és »valótlanul állította« kifejezések, tehát ennyiféle hazugságot terjesztettek rólam.”
A visszavonult politikus szerint az igazi elégtétel az lesz, ha az ilyen perek nem a pénzről szólnak, hanem az ember jó hírnevéről, vagyis hogy nem lehet büntetlenül folyamatosan hazudni valakiről. „Ha nem kerül ki hamarosan a teljes felsorolás a főoldalra, és nem hagyják ott 12 napig, a pénztől függetlenül megindítom a végrehajtást” -tette hozzá.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.