Németh Szilárd Fidesz alelnököt még egy tavalyelőtti kijelentése miatt perelte be az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet azért, mert a politikus szerint az intézet a közhasznúsági jelentésében meghatározottnál “sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól – közölte a 444.hu.
AZ EÖTVÖS KÁROLY INTÉZET VÉGÜL JÓ HÍRNÉV MEGSÉRTÉSE MIATT INDÍTOTT PERT NÉMETH ELLEN, MELYNEK ÜGYE MOST ZÁRULT LE.
A Facebookon közzétett bejegyzés szerint:
“Németh Szilárd végleg elvesztette azt a pert, amelyet az Eötvös Károly Intézet azért indított a Fidesz alelnökével szemben, mert megsértette az intézet jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy azt állította, 57 millió forint támogatás helyett 145 millió forint támogatást kapott, valamint azzal a kijelentéssel, hogy a támogatás még ennél is több volt – megkérdőjelezve ezzel a közhasznúsági jelentéseinkben foglaltak valóságtartalmát.
A Kúria most mint felülvizsgálati bíróság utasította el Németh Szilárd felülvizsgálati kérelmét,
AZ ÍTÉLET ELLEN TEHÁT SEMMILYEN TOVÁBBI FELÜLVIZSGÁLATNAK NINCS HELYE.”
Németh egyébként egyik bírósági eljárásban sem tudta bizonyítani állításának valóságtartalmát, de bocsánatot csak azután kért az intézettől, hogy végrehajtást indítottak ellene.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.