A budapesti intézmény karácsonyi adománygyűjtést indított a Facebookon, és közzétett egy listát azokról a fogyóeszközökről, amelyekre a leginkább szükség van.
Az adományokat december 1. és 24. között várják, amelyeket a főbejáratnál elhelyezett szekrényben lehet elhelyezni.
“Összegyűjtöttük osztályainkon a hiányzó fogyóeszközök listáját, melyet folyamatosan frissítünk”
– olvasható a közösségi oldalon létrehozott esemény leírásában. A lista igen hosszú: a legtöbb osztályon gumikesztyűre, hőmérőre és pelenkára van szükség, de aki tud, adhat vérnyomásmérőt, kézfertőtlenítőt vagy éppen evőeszközöket is.
A gyerekosztályon szükség van kicsiknek való pizsamára, fénymásolópapírra és mosószerre is, de szívesen fogadnak például popsitörlőt és zuhanycsaptelepet is.
A kardiológiai osztályon elsősorban a hajléktalanok ellátásához szükséges eszközök hiányoznak: lehet adni meleg ruhát, cipőt vagy éppen tisztálkodáshoz szükséges dolgokat is. A szervezők azt írják, akinek módjában áll, komplett osztályok hiánylistáját “örökbe fogadhatja”.
Forrás: ATV
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.