Megjelent a Medián legfrissebb felmérése, melyből egyértelműen látni, sokat vesztett népszerűségéből a Fidesz. Az elmúlt időszak nagyon meggyengítette a kormánypártot, a rengeteg belső viszály, a szexbotrány és azok a korrupció gyanús esetek, melyekben a párt tagjai is érintettek,
EZEK PEDIG SOK SZAVAZÓT ELBIZONYTALANÍTOTT MELLŐLÜK.
Hann Endre a Medián ügyvezető igazgatója elmondta az atv.hu-nak, hogy általában a magyar politikai erőviszonyok hosszútávon stabilnak bizonyulnak, most viszont valami olyan történt, amire senki sem számított. Jelentős, 7 százalékpontos visszaesést produkált a Fidesz, ami Hann szerint kimagaslónak számít, mivel a kormánypárt egy hónappal ezelőtt még 43 százalékon, míg most csak 36 százalékon áll.
Az felmérést végző cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ez még nem minősül zuhanásnak, mivel még továbbra is a Fidesz vezeti a ranglistát, ám igen erőteljes visszaesés látható a párt támogatottságában.
Ez a folyamat pedig elindíthat valamit, akár további százalékpontokat is veszíthet a kormánypárt, ami pedig azt eredményezné, hogy egyre közelebb kerülne politikai ellenfeleihez.
Hann azt is megemlítette, hogy a mostani felmérés azt mutatta meg, mennyire elbizonytalanodtak a szavazók az önkormányzati választások után, amit minden párt másképp kommunikál.
Egyértelmű az is, hogy a legnagyobb vereséget a Fidesz szenvedte el a legutóbbi választáson, ahol szimbolikus területeket buktak el, a párt választói pedig most kezdik értelmezni, mit is jelent ez valójában.
“EZ EGY KOMMUNIKÁCIÓS CSATA IS, MINDENKI PRÓBÁLJA AZT KOMMUNIKÁLNI, HOGY GYŐZTEK, DE A FIDESZ ESETÉBEN NEHÉZ.”
– magyarázta az elemző.
A felmérés szerint a második legerősebb párt továbbra is a DK, akiknek szavazótáborát még a Gréczy-ügy sem tudta eltántorítani. Hann hozzátette, hogy idén a legnagyobbat a Momentum menetelt, akik kimagaslóan megerősödtek, a Jobbik pedig stabilizálódni látszik a pártszakadás után.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.