A Nagy Testvér mindent látni akar.
Bár törvény kötelezné rá, a turisztikai ügynökség nem árulja el, milyen adatokat kapott, feltehetően a Magyar Telekomtól – írja a HVG.
A lap ma megjelent nyomtatott számából kiderül, hogy bár hivatalosan nem tudni, kitől és mennyiért vették az adatokat, a három szolgáltatóból egyedül a Telekom nem válaszolt kérdésükre, a másik kettő azt mondta: szerintük a magyar jogszabályok nem tesznek lehetővé ilyen adatszolgáltatást.
A HVG kérdésére az ügynökség mindössze annyit árult el, hogy a 16 havi cellainformációt
„versenyeztetési eljárás útján” vásárolta
„a legkedvezőbb ajánlatot adó, a nemzetközi piacon is jelen lévő, meghatározó piaci részesedéssel bíró szolgáltatótól”.
Az MTÜ ugyanis elsősorban a külföldiek mozgását vizsgálta, és ennek alapján egyebek között olyan megállapításokra jutott, mint hogy a nyugat-magyarországi Bükön pihenő csehek „alig-alig indulnak útnak, hogy megismerkedjenek a környék látnivalóival, legfeljebb a sárvári vagy a zalakarosi fürdőt keresik fel”.
Az ügynökség – amely például Orbán Ráhel tanácsaira támaszkodik – persze lelkesedik ezekért az eredményekért, hiszen így pontosabban be tudja lőni, kiknek milyen turisztikai szolgáltatásokat és hol, miként érdemes nyújtani.
Az MTÜ-nél azonban nem ez az első big data projekt, miközben az ügynökség magára nézve korántsem érzi kötelezőnek az információszabadságról szóló törvényt.
A cellaadatok vásárlásának legalábbis sem a hazai, sem az uniós közbeszerzések között nem lehet nyomára akadni, és a szolgáltatóval kötött szerződés sem lelhető fel az ügynökség honlapján. Holott egy ilyen kontraktus értéke vélhetően bőven meghaladja a törvényben meghatározott 5 millió forintos határt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.