Politika

Vidnyánszky megmutatta, hogy kell mindent és mindenkit elárulni

Pestibulvar.hu

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és a kormánybarát Magyar Teátrumi Társaság alapítója valamint vezetője adott interjút a Népszavának, melyben kifejtette, hogy szerinte nem lett volna szabad elfogadniuk a Soros Alapítvány támogatását azoknak a színházaknak, melyeket az állam nem támogat – közölte az index.hu.




 

Ezzel Vidnyánszky szerint Soros befolyása alá kerültek, és a magyar származású amerikai üzletember nem ad önzetlenül semmit, cserébe kérni is szokott.

“SOROSHOZ FORDULNI ÓRIÁSI HIBA, MERT AZT HISZEM, NEM TÉVEDEK, HA AZT GONDOLOM: SOROS ÚGY AD PÉNZT, HOGY AZÉRT KÉR VALAMIT CSERÉBE. PÉLDÁUL AZT, HOGY TÜNTETÉST SZERVEZZENEK.”

 

A Nemzeti Színház igazgatójának tehát az a véleménye, hogy a túlélésért küzdő színházi társulatok és más, nehéz helyzetben lévő kulturális szervezetek csak azért vonultak utcára, mert Soros erre utasította őket.

Vidnyánszky hozzátette továbbá, hogy Soros “a támogatottakat saját politikai játszmájának a szereplőivé tette”, ezért a Soros Alapítványtól kapott pénzek mértékével csökkenteni kellene az érintett intézmények állami támogatását, és azt a pénzt másoknak kéne odaadni.

 




Vidnyánszky Attila korábban a Pesti Hírlapnak adott interjút, melyben azt mondta, “a színházak 90 százaléka szerint” helytelen volt a tüntetés, mivel “ahol politikusok lépnek fel, az nem szakmai tüntetés”. Mostani nyilatkozatában is hasonlóképp vélekedett a lezajlott eseményekről, és szerinte a tüntetés “katasztrófa volt”:

 

“A Magyar Színházi Társaságon és a Magyar Teátrumi Társaságon kívül létrejött egy kör, amelyet a Katona József Színház, az Örkény, a Radnóti és egy sor független társulat alkot, amelyek nem tagjai a két nagy szakmai szervezet egyikének sem. Ez a kör tüntetett – azt a látszatot keltve, mintha az egész szakmát képviselnék. Ők azok, akik – például ezzel a tüntetéssel – a párbeszéd lehetőségét is akadályozzák, és politikai síkra terelnek minden szakmai kérdést.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top