Mi történt?
„Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül?”
– ezt a meglepő mondatot Matolcsy György írta le legfrissebb cikkében a Növekedés.hu-n.
A jegybank elnöke szerint fenntarthatatlan a lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet.
„Kizárólag a kereslet élénkítésére fókuszáló jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett” – írja Matolcsy.
2014 óta
országosan 104 százalékkal,
Budapesten 184 százalékkal
emelkedtek a lakásárak – írja az adatok alapján Matolcsy, hozzátéve:
„A lakásállomány megújulási rátája 0,4 százalékra csökkent a kívánatos 1 százalék, valamint a Bécsben tapasztalható 1,5 százalék helyett.”
„A helyzet Budapesten a legrosszabb, de nagyvárosainkban sem sokkal jobb. Fővárosunk a 6. legdrágább az európai fővárosok között mind az ingatlanárak, mind a bérleti díjak terén”
– fogalmaz az MNB elnöke.
Szerinte a 2014-ben indult új lakáspolitikai ciklus már indulásakor több sebből vérzett:
- nem volt felelős állami gazdája,
- nem volt megvitatott és kiérlelt stratégiája,
- féloldalas eszközöket alkalmazott, mert kizárólag a keresletet erősítette, a kínálatot nem, ezért eleve inflációt gerjesztett.
- nem hangolták össze a területpolitikával, a közlekedési fejlesztésekkel, az építőipar és az építőanyag-ipar beruházásaival, valamint a szakképzéssel.
„A kudarc egyértelmű. Javaslom, nyeljünk egyet és kezeljük a lakáspolitikát az egyik legnagyobb tartalékként. Kell egy vízió, egy stratégia és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet”
– vonja le a következtetést Matolcsy György.
(növekedés.hu, / 444.hu nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.