Fővárosi Törvényszék szerint sem közigazgatási jogvita az, hogy Kövér László ellehetetlenítheti-e az újságírók munkáját a parlamentben, vagy sem – írja az Azonnali.
Azután indítottak közigazgatási pert az Országgyűlés Hivatala, illetve Kövér László házelnök ellen, hogy tavaly októberben szigorították a parlamenti sajtótudósítás szabályait.
A perben azt akarják elérni, hogy
a bíróság helyezze hatályon kívül a házelnöki rendelkezést, és az az alapján kiadott felvételkészítési engedélykérést elutasító döntéseket is.
Az azonnali cikkében leszögezik, hogy itt nem arról van szó, hogy a házelnököt egyáltalán ne lehetne beperelni, hanem arról, hogy
a bíróság szerint nem közigazgatási perben kell azt eldönteni, hogy jogszerű-e, ha a házelnök az újságírók mozgásterét a parlamentben aránytalanul korlátozza.
A Fővárosi Törvényszék ezt azzal indokolta, hogy álláspontjuk szerint Kövér László és az Országgyűlés Hivatala akkor sem közigazgatási szervek, a tevékenységüket nem a közigazgatási jog, hanem az alkotmányjog szabályozza, és így az általuk meghozott általános rendelkezések és egyedi döntések sem számítanak közigazgatási cselekménynek.
A lap szerint ez nem így van, ezért nem hagyják annyiban, felülvizsgálatot fognak kérni a Kúrián.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.