Az nagyon sok.
Az új típusú koronavírus-járvány európai halálos áldozatainak körülbelül a felét idősotthonokban regisztrálták – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális igazgatója csütörtökön.
Hans Kluge sajtótájékoztatóján „felfoghatatlan tragédiának, mélységesen aggasztó jelenségnek” nevezte a vírus terjedését az idősotthonokban.
Kijelentette, hogy az ilyen létesítmények egészségügyi dolgozói a járvány „meg nem énekelt hősei”, ennek ellenére mégis gyakran túlterheltek és alulfizetettek.
Emellett megfelelő védőfelszereléseket sürgetett a számukra.
Az igazgató hangsúlyozta: noha egyes európai országokban stabilizálódni vagy enyhülni látszik a helyzet, a világjárványnak még messze nincs vége.
Közölte: eddig az esetek és a halálos áldozatok mintegy felét Európában jegyezték fel, és a múlt héten jelentősen nőttek a számok a kontinens keleti felén is, például Oroszországban, Ukrajnában és Törökországban.
Hozzátette, a WHO hamarosan szakértői csoportokat küld Fehéroroszországba, Tádzsikisztánba és Türkmenisztánba is.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.