A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a kormány arra kérte fel a pénzügyminisztert, Varga Mihályt, hogy az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László bevonásával az idei költségvetésben 1,677 milliárd forint rendelkezésre állásáról gondoskodjon,
A SEMJÉN ZSOLT JÁTSZÓTERÉNEK SZÁMÍTÓ VADÁSZATI KIÁLLÍTÁSHOZ!
Elnézést kérünk a pongyola megfogalmazásért, pontosítunk: “a 2021. évi „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításhoz kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésére és megvalósítására.”
Valószínűleg nincs is ennél fontosabb dolog most a járvány tetőzése előtt, hiszen a kormány tavaly novemberben csak 2 milliárd forintot csoportosított át a vadászati kiállítás előkészítésére, és a vak is láthatja, ennyiből nem lehet csinálni semmit sem.
De még az is lehet, hogy így járunk jobban, hogy Semjén elhomokozgat a kis játszóterén, és legalább nem szól bele, és nem ront tovább a járványügyi helyzeten.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.