Az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása veszi majd kezdetét a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével, azonban nem biztos, hogy erre valóban szükségünk lesz majd. Az LMP közleménye szerint:
“A KÜLÜGYMINISZTER TÉVED: A KÍNAI ÁRUK SZÁLLÍTÁSI IGÉNYE CSÖKKENNI FOG, EZÉRT A BUDAPEST-BELGRÁD VASÚT FEJLESZTÉSE ÉRTELMETLEN”.
Mint ahogy azt az atv.hu közlése szerint az ellenzéki párt kifejti, szemben azzal, amit a külügyminiszter állít, a járvány után csökkenni fog a kínai tömegáruk távolsági szállítása, “és felértékelődnek majd a helyi- és regionális gazdaságok az eddig “kínai” iparágakban is”.
Ez pedig azt jelenti, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése egy értelmetlen beruházás.
Szijjártó Péter ezzel szemben egy korábbi interjújában kijelentette: “a Budapestet Belgráddal összekötő vasút felújítása most még evidensebb érdeke Magyarországnak, mint eddig, mert Kína szerepe tovább fog nőni a világgazdaságban”.
Az ellenzéki párt szerint azonban
“A MINISZTER TÉVED, ÉS EZ A TÉVEDÉSE EZERMILLIÁRD FORINTUNKBA KERÜL.
A jelenlegi válság rámutatott, hogy az a világgazdasági rendszer, ahol szinte minden a Föld túloldaláról érkezik, fenntarthatatlan. Nem csak környezetileg, de egy ország vagy régió gazdasági stabilitása szempontjából is. Rendkívül sérülékeny az a gazdaság, amelyik nem tudja az alapvető szükségleteit helyi termeléssel kielégíteni. Erre sok országban döbbennek rá, és kezdik átszervezni, áttervezni a jövőt. Ennek a jövőnek a kínai tömegáruk szállításának további növelése nem része.”
Hozzáteszik továbbá azt is, hogy “a kormány álláspontja tragikusan elmaradott és téves. A déli és keleti nyitás kudarcai, a kereskedőházak sok tízmilliárdos veszteségei és más kalandorságok megmutatták, hogy a kormány “szimata” külgazdasági kérdésekben nem megbízható.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.