Kína szigorítani fogja a koronavírus-járvány elleni védőeszközök és felszerelések minőségének ellenőrzését, és fokozottan ügyel kereskedelmük tisztességes voltára – jelentette be szerdán a kínai minőségellenőrzési hivatal és a piacfelügyelet.
Az MTI szerint a hatóságok videokonferencián egyeztettek, és az után közölték, hogy határozottabban fognak fellépni az említett termékek esetében a törvénytelenségek – tisztességtelen hirdetésük, megtévesztő árazásuk, hamisításuk, silány minőségük – ellen. Hozzátették, hogy éberebben fogják felügyelni a gyártási alapanyagok minőségét is, és minden termékkategóriában a maszkokat, lélegeztetőgépeket, hőmérőket, tesztkészleteket, hogy megfelelők-e.
A Kína-Magyarország légihídon érkező selejtes árukkal kapcsolatban Menczer Tamás külügyi államtitkár az Országgyűlés Népjóléti bizottsága előtt azt közölte, hogy azokat a termékeket, amelyeknek a minősége nem jó, félreteszik, és egy másikat vesznek elő helyette. De elmondása szerint az egész világ Kína előtt áll sorban.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.