Pikó András, a VIII. kerület polgármestere Facebook oldalán tette közzé azt a levelet, melyben a Belügyminisztérium arról tájékoztatja, hogy
A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉSRE HIVATKOZVA ÖSSZESEN 1,125 MILLIÁRD FORINTOT VESZNEK EL A KERÜLETTŐL,
melyet fejlesztésekre szántak – közölte a 444.hu.
“Ez a példátlan súlyú elvonás a józsefvárosi emberektől nem indokolható az ország gazdasági helyzetével – elég itt csak arra a 9 milliárd forintra utalnom, amit a kormány a veszélyhelyzet bejelentése óta sporttámogatásokra elköltött.
AZ ELVONÁS EGYETLEN ÉRTELMEZHETŐ INDOKA A FIDESZ MINDENT FELÜLÍRÓ POLITIKAI BOSSZÚVÁGYA.“
– írja közösségi oldalára kitett bejegyzésében a józsefvárosi polgármester.
Pikó leírta azt is, hogy néhány napja még Kocsis Máté, a kerület fideszes országgyűlési képviselője és egykori polgármestere arról beszélt, hogy mindent meg fog tenni a kerületi fejlesztési pénzekért a költségvetési tárgyalásokon. Azonban a polgármester szerint, a mostani döntés egyértelművé tette, hogy Kocsis Máté “méltatlanná és alkalmatlanná vált a kerületi lakosok képviseletére”, ezért le kéne mondania.
A mostani döntés miatt pedig olyan fejlesztések maradnak el, mint például a bölcsőde-és óvodafejlesztés, a Horváth Mihály tér fejlesztése valamint az önkormányzati bérlakásfejlesztések.
PIKÓ SZERINT A KORMÁNY EGYÉRTELMŰEN POLITIKAI LESZÁMOLÁSRA HASZNÁLJA A VESZÉLYHELYZET IDŐSZAKÁT.
Korábban pedig arról számoltunk be, hogy a kormány az ellenzéki vezetésű Ferencvárostól is megvont 400 millió forintot a válság kezelésére hivatkozva, amit egy közösségi ház felújítására ítéltek meg korábban.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.