A Fidesz hülyének nézi az embereket és még büszke is erre! Ezt bizonyítja, hogy Németh Szilárd saját maga posztolta ki a Facebook oldalára, amint 10 rekesz almát ad át a csepeli mentősöknek, munkájuk elismeréseként. Egy nappal később pedig ugyanezt tette a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház dolgozóival!
SZÖGEZZÜK LE: ENNÉL NINCS LEJJEBB!
A FIDESZ POLITIKUSA MEGALÁZÓ MÓDON PÁR DOBOZ ALMÁT ADOTT JUTALOMKÉNT!
Ráadásul a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a közösségi oldalán mindezt úgy tálalta, mintha az egészségügyi dolgozók a legnagyobb elismerést kapták volna: kilenc képet és egy videót is feltett arról, ahogy a felsorakoztatott mentősöknek átadja a tíz rekesz almát. A megszégyenítéssel felérő fideszes akció persze sok embernél kiverte a biztosítékot: az egyik hozzászóló például ezt írta: „Ennél a szánalmas pr akciónál becstelenebbül nem is lehetett volna jobban megalázni, lebecsülni a mentősök áldozatos munkáját.” Egy másik posztoló pedig csak annyit írt: „Ennyire nyomorult nem lehet már ez az ország. Édesjóistenem.”
A fideszes politikus gyalázatos akciója azonban pár nappal később visszaütött. Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa szerint „a megbecsülésnek ezt a rendhagyó formáját az élet más területeire is át kell ültetni”, ezért
TÖRVÉNYJAVASLATOT NYÚJTOTT BE, HOGY AZ ÁLLAMTITKÁROK FIZETÉSEMELÉS HELYETT EGY-EGY LÁDA ALMÁT KAPJANAK,
a 35 százalékos béremelésüket pedig csoportosítsák át az egészségügyi dolgozóknak. Szabó Tímea Facebook oldalán magyarázatot is fűzött a javaslatához: „Biztos vagyok abban, hogy az egészségügyi dolgozók nem veszik zokon, ha egy alacsonyabb szintű, nem alma, hanem pénzügyi elismerésben részesíti őket az Országgyűlés. Továbbá remélem, hogy az a hetekkel ezelőtt beígért egyszeri nettó 330 ezer forintos juttatás is lassan megérkezik a frontvonalban harcolókhoz!”
Kíváncsian várjuk, hogy az almát a megbecsülés jeleként értékelő Németh Szilárd és a többi fideszes mit szól a törvényjavaslathoz.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.