Vasárnap tartott online sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó bejelentette, hogy az MSZP újra kezdeményezi a betegjogok képviseletének helyreállítását, valamint az egészségbiztosítási felügyelet ismételt létrehozását.
Az ellenzéki országgyűlési képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy
JELENLEG NEM MŰKÖDIK A BETEGJOGOKAT HATÓSÁGI ESZKÖZÖKKEL VÉDŐ SZERV, MIVEL AZ ORBÁN-KORMÁNY 2010 UTÁN MEGSZÜNTETTE A BALOLDALI KORMÁNYOK ÁLTAL LÉTREHOZOTT EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜGYELETET.
Bangón a beszédében kiemelte, hogy ennek a felügyeletnek a hatáskörébe tartozott a betegpanaszok kezelése, mint például a súlyos műhibák, valamint a kórházakból indokolatlanul elküldöttek eseteinek kivizsgálása is, de ennek a szervezetnek a felelőssége volt az intézmények szolgáltatásainak ellenőrzése, így a várólisták nyilvánosságra hozatala is.
A szocialista képviselő újból felszólította az emberi erőforrások miniszterét, hogy mondjon le, valamint egy önálló egészségügyi tárca létrehozását követelte.
Úgy fogalmazott, Kásler Miklóst személyes felelősség terheli az egészségügyi rendszer hibái, az alulfinanszírozottság és az alacsony fizetések miatt, továbbá azért is, amiért a koronavírus-járvány alatt ideiglenesen leállították az egészségügyi alapellátást, valamint elhalasztattak orvosi beavatkozásokat.
Az MSZP politikusa kiemelte azt is:
SZAKÉRTŐK SZERINT TÖBB HALOTTJA LEHET AZ EGÉSZSÉGÜGY LEÁLLÁSÁNAK, MINT A KORONAVÍRUS-FERTŐZÉSNEK,
vagyis többen halhattak meg a járvány kormányzati “félrekezelése” miatt, mint a vírusfertőzés következtében.
Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor egyértelműen látszik Kásler Miklós alkalmatlansága, melynek következtében emberek veszthették életüket, így az Emmi vezetőjének távoznia kellene posztjáról.
Bangóné Borbély Ildikó: Kezdeményezzük a betegjogok képviseletének helyreállítását, az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozását!
Közzétette: MSZP – 2020. május 31., vasárnap
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.