Ez is bekövetkezett: a Fidesz úgy döntött, hogy nem szólalhat fel az ellenzék a Parlamentben! Orbánék szerint Trianon kapcsán a június 4-i emlékülésen csak nekik lehet mondanivalójuk,
AZ ELLENZÉKI KÉPVISELŐK MEG SEM SZÓLALHATNAK!
A téma egyébként a „A nemzetiségi önazonosság védelméről” szóló politikai nyilatkozat lesz, amelyet – a DK kivételével – a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) keretében az ellenzéki pártok is már elfogadtak. A Népszava cikke szerint éppen ezért keltett óriási felháborodást, hogy a „vitában” az ellenzéki frakciók nem kaphatnak szót. A csütörtöki megemlékezés részeként Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Áder János köztársasági elnök mond majd beszédet, majd a Fidesz-KDNP képviselői szólhatnak a nyilatkozat kapcsán, amely arra hívja fel a szomszédos államok kormányait és az Európai Uniót is, hogy tegyenek meg mindent az ott élő magyar kisebbségek jogainak, önazonosságának erősítéséért.
AZ MSZP-S HARANGOZÓ TAMÁS KEZDEMÉNYEZTE, HOGY AZ ELLENZÉKI FRAKCIÓK IS SZÓLHASSANAK, DE EZT A FIDESZES TÖBBSÉG ELUTASÍTOTTA.
Azt, hogy miért nem kaphat szót az ellenzék, Kövér László Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata világítja meg: a házelnök úgy véli, Trianonban nem így szabták volna meg a határainkat, ha 1918–1919-ben a magyar baloldal nem árulja el a nemzetet.
KÖVÉR SZERINT A MAGYAR BALOLDAL ÚJRA ÉS ÚJRA RÁTÁMAD SAJÁT NEMZETÉRE.
A házmester házelnök azt is kijelentette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezését, miszerint az évfordulón Budapest álljon meg egy percre, nem tartja őszintének. Kövér szerint a baloldal politikusai vagy szégyellik nemzeti álláspontjukat, vagy számításból próbálnak nemzetinek tűnni, vagy megveszekedett nemzetgyűlölők.
AZT PERSZE A FIDESZBEN IS ÉRZIK, HOGY AZ ELLENZÉK PARLAMENTI ELNÉMÍTÁSA ELÉG MEREDEK AKCIÓ,
ezért Orbánék hivatalos álláspontja szerint a június 4-i évfordulón csak a parlamenti vita nyitánya lesz, egy hét múlva pedig már elmondhatja véleményét az ellenzék is. Tegyük hozzá: akkor erre már nem sokan fognak figyelni.
Ugyanakkor információink szerint
A FIDESZBEN ARRA KÉSZÜLNEK, HOGY A JÚNIUS 4-I EMLÉKÜLÉSEN TÖRTÉNTEKET IS AZ ELLENZÉK NYAKÁBA VARRJÁK. A KOMMUNIKÁCIÓS PANELEK MÁR ELKÉSZÜLTEK.
Ha az ellenzék nem vállalja a megalázó biodíszlet szerepét és távol marad, akkor természetesen attól fog zengeni minden, hogy csak a Fidesznek fontos Trianon. De arra is van már fideszes szöveg, ha ott lesznek az ellenzéki képviselők és megpróbálják jelezni az álláspontjukat: ebben az esetben ezt úgy kommunikálja majd a Fidesz, hogy „az ellenzék hőbörgésével meggyalázta Trianon emlékét”.
Jól látszik tehát, hogy Orbánék eldöntötték: Trianonról csak ők beszélhetnek!
CSAK A FIDESZ LÁTSZÓDHAT NEMZETI ÉRZELMŰNEK, ÉS EZÉRT HA KELL, A TÖBBI PÁRTBA AKÁR BELE IS FOJTJÁK A SZÓT!
Mindebből világosan kiderül, hogy a Fidesz számára a nemzeti összetartozás üres lózung. Dehogy akarnak ők egységes nemzetet! A hazafiasság és a nemzeti érzelem csupán egy politikai szólam, amivel a hatalmuk megtartását biztosíthatják.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.