Keserű hangvételű posztban tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara (MOK) amiatt, hogy a gyógyszerészek is kiestek a kormány jutalmazotti köréből. Egyszeri bruttó 500 ezer forintot kapnak az egészségügyi dolgozók a járvány alatti munkájuk elismeréseként és bár Kásler Miklós elsorolta, ki mindenki kapja meg, és a korábbi javaslatban a patikusok is szerepeltek, valamiért a végső listából őket kihúzták.
A MOK leszögezi: a közfinanszírozott egészségügy, a magánegészségügy, a szociális szféra dolgozói, a gyógyszerészek és diplomás tagjaink
mind részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
„Mindenki a saját területén állt helyt. A korlátozások ideje alatt egyenlőek voltunk, mindenkire ugyanaz vonatkozott. Most, amikor a kiesett bevételek pótlásáról van szó, ismét nem tekintik egyenlőnek az egészségügyi dolgozókat” – írják.
A Magyar Orvosi Kamara álláspontja, hogy csak egy olyan egészségügy lehet hatékony, ahol a rendszer középpontjában a beteg áll, körülötte pedig egységben a segítő szakemberek. Ezért minden megosztó intézkedés káros lehet a betegek számára, húzzák alá.
Arra továbbra sincs válasz, tervezi-e a kormány a gyógyszerészek jutalmazását, netán egy későbbi időpontban. A 160 ezer embert érintő összeg 80 milliárd lenne, amihez 5500 ember, bő 2,5 milliárd kellene még.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.