„Laptopprogram, 9 évfolyamos iskola, modern idegennyelvi oktatás, korszerű szakképzés és a jelen kihívásaira megfelelő választ adó nemzeti alaptanterv – ez a magyar közoktatás újjáépítésének útja” – jelentette ki Hiller István, az MSZP oktatáspolitikusa vasárnapi sajtótájékoztatóján, ahol a rendkívüli tanév végén járva köszöntötte a pedagógusokat.
Hiller a Magyar Szocialista Párt nevében megköszönte a pedagógusoknak, hogy kitűnően megoldották a veszélyhelyzet jelentett „egészen egyedi kihívást”, a kreatív, új ötleteiket és megoldásaikat az oktatás folytonossága érdekében. A szülők, nagyszülők segítségét is megköszönve a rendkívüli helyzet során, rámutatott:
A HELYZET FELNŐTTEK MILLIÓIT DÖBBENTHETTE RÁ, MEKKORA A DIÁKOK LETERHELTSÉGE,
és mennyire nincsen rendben az „őrjítő ellentmondás” az internetes oktatás és az elsajátítandó anyag milyensége között. A járvány okozta károk miatt – hogy rengeteg ember vesztette el a munkáját, sokaknak egyáltalán nincs jövedelme és sokan kerültek nagyon nehéz helyzetbe – újra kell építeni az országot, ezen belül az oktatást – jelentette ki.
Bemutatta az MSZP javaslatcsomagját, melyet, mint mondta, sok megbeszélés után, sok szakértő véleményének bevonásával készített el a párt, s amely alkalmas arra, hogy „ezt ami országunkat és ezen belül a mi oktatási rendszerünket újra építsük”.
- Ne vezessék be az új Nemzeti Alaptantervet a jelenlegi formájában, mert az a korábbinál még több tananyagot ír elő, de kevesebb óraszámmal – így még kevésbé lesz befogadható a diákok számára. „Azt akarjuk, hogy ezt vonják vissza, a tapasztalatok birtokában dolgozzák át, bocsássák szakmai vitára és csak ezek után vezessék be” – mondta.
- A költségvetés biztosítson forrásokat egy nagyarányú közoktatási laptopprogramra. „Laptopot minden magyar diáknak! Mindenkinek! A szegényebbeknek is, sőt, főként őnekik, (…) mert biztosítani kell tudáshoz való hozzáférés egyenlő esélyét!” – jelentette ki.
- 9 évfolyamos általános iskolai képzés bevezetése, mert az több időt hagyna a diákoknak az alapkészségek elsajátítására és megszilárdítására. „Nem arról van tehát szó, hogy azt a tananyagmennyiséget, amelyet eddig nyolc év alatt sajátítottak el, most kilenc részre osszuk, hanem arra, hogy a hagyományos értelemben vett alsó tagozatot erősítsük meg egy új évfolyammal, hogy az írás, olvasás, számolás, szövegértés, digitális alapismeretek befogadására több idő jusson” – magyarázta.
- Az idegennyelvi nulladik évfolyam visszavezetése. Mint mondta, amíg ez létezett, az eredményeként két egymást követő évben közel húszezer diák tett a közoktatásból sikeres közép- és felsőfokú nyelvvizsgát, „azán szétverték”.
- Építsék újra a szakképzést, mert nem betanított munkásokra vagy inasképzésre van szükség. Ezért a jelenlegi állapottal ellentétben el kell érni a közismereti és a gyakorlati tárgyak közötti megfelelő arányt, a közismereti tárgyak arányának növelésével.
Hiller felhívta a figyelmet: a napokban tárgyalja a Parlament a jövő évi költségvetést, itt dől el, hogy az
„A CSERBENHAGYÁS, A LEMARADÁS KÖLTSÉGVETÉSE LESZ”,
vagy be tudják építeni a járvány kényszer hozta, de mégis a változtatás lehetőségét rejtő tapasztalatait. „Erre az átalakításra tettünk, teszünk társaimmal együtt javaslatot.
Kérjük, támogassák önök is” – zárta szavait.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.