A MÁV hivatalosan ideiglenes járványügyi menetrendnek nevezett terve szerint összesen 34 szakaszon csökkentik radikálisan a vonatok számát. Tizenkét helyen napi egyetlen járatpár marad meg. Huszonkét szakaszon jobbára 2-3 vonatpár mellett pótló buszok szállítják majd az utasokat. Somogyszob és Nagyatád között például az eddigi napi 16 vonatpárból mindössze egy marad a menetrendben.
Mindez csak azért igazán érdekes, mert részben azokat a szakaszokat érinti a leépítés, amit ellenzékben még a Fidesz akart éppen megmenteni.
A DÖNTÉS GYAKORLATILAG LENULLÁZZA A VONATKÖZLEKEDÉST AZ ÉRINTETT SZAKASZOKON.
“Láthatóan íróasztal mellett, valós tapasztalat nélkül döntöttek a vonatainkról.” – mondta a Népszavának Ormai István, Nagyatád polgármestere. A szárnyvonalak bezárása 2007-ben kezdődött, akkor 13 vonallal, majd Bajnai Gordon 2009-ben további 24 szárnyvonalon szüntette be a személyforgalmat.
A Fidesz-KDNP akkor minden létező fórumon hevesen bírálta a kormányzat vasútpolitikáját, képviselőik módosító indítványok sorát adták be a törvénytervezethez, s a vidék „sunyi ellehetetlenítésével” vádolták a kampányban a regnáló kormányzatot. A 2010-es kormányváltás után azonban az addig hevesen bírált vonal bezárásokból csak 9 szakaszon indították újra a forgalmat. Most ebből a kilenc újraindított vonalból nyolcat érint a járványügyi menetrend, ezeken szombat óta mindössze egyetlen vonatpár jár, ami gyakorlatilag a ki nem mondott megszüntetéssel egyenértékű,
RÁADÁSUL MÉG PÓTLÓBUSZ SEM LESZ A MEGSZÜNTETETT JÁRATOK HELYETT.
De ahhoz a hat szakazhoz sem voltak kíméletesek, amit 2009-ben a Fidesz lobbija meg tudott menteni, ebből hármat építenek le majdnem a nullára.
Az érintett települések vezetői nemhisznek abban, hogy ez a menetrend tényleg csak augusztus 31-ig marad érvényben, inkább az a vélemény került többségbe, hogy a vidéki Magyarország közlekedése mellett kiálló Fidesz-KDNP kommunikáció csak kampányfogás volt, és
A MEGSZÜNTETÉS HELYETT A TELJES ELSORVASZTÁST VÁLASZTJA A KORMÁNYZAT!
Az érintett vonalak a következők:
Abaújszántó–Hidasnémeti, Esztergom–Komárom, Godisa–Komló, Székesfehérvár–Komárom, Székesfehérvár–Sárbogárd, Karcag–Tiszafüred, Nyíregyháza–Nyírbátor, Mátészalka–Csenger, Mezőhegyes–Újszeged, Mezőhegyes–Battonya, Kunszentmárton–Lakitelek, Szentes–Orosháza, Zalaegerszeg–Őriszentpéter–Hodos, Siófok–Kisbárapáti, Nagyatád–Somogyszob, Dunaújváros–Rétszilas, Barcs–Gyékényes, Villány–Mohács, Nagyoroszi–Balassagyarmat, Balassagyarmat–Ipolytarnóc, Vámosgyörk–Gyöngyös, Vámosgyörk–Újszász, Nyékládháza–Tiszaújváros, Kisújszállás–Kál-Kápolna, Debrecen–Tiszalök, Záhony–Mátészalka, Fehérgyarmat–Zajta, Nyíregyháza–Vásárosnamény, Szarvas–Mezőhegyes, Püspökladány–Szeghalom, Szentes–Hódmezővásárhely, Lakitelek–Kiskunfélegyháza, Lakitelek–Kecskemét, Kiskunfélegyháza–Szentes.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.