Karácson Gergely főpolgármester segíteni próbál a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegén, azokon, akik otthonukat vesztve az utcán kénytelenek élni. Ezt a törekvését azonban még a jelenlegi helyzetben sem támogatja a kormánypárt, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy megakadályozzák a Főpolgármesteri Hivatalnak is otthont adó Városházának az átmeneti hajléktalanszállóvá alakítását.
A főpolgármester most Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait:
“MICSODA SEMMIREKELLŐ SZÍVTELENSÉG EZ. MÉG A JÁRVÁNY SEM HÍV ELŐ BELŐLÜK SEMMIFÉLE EGYÜTTÉRZÉST, SZOLIDARITÁST, BELÁTÁST? SEMMIT?
Nem áll le a Fidesz a legkiszolgáltatottabb, leggyámoltalanabb emberek elleni hajszával. A csepeli fideszes polgármester és a belvárosi Fidesz-szervezet után most – tőlük nyilván nem függetlenül – a politikai hecckampányokhoz nem először asszisztáló fővárosi kormányhivatal akarja tovább növelni a hajléktalan emberek kiszolgáltatottságát.
NEHÉZ MÁSHOGY OLVASNI AZT A HATÁROZATOT, AMELLYEL MEG AKARJÁK TILTANI, HOGY A SAJÁT ÉPÜLETÜNKBEN, A FŐPOLGÁRMESTERI HIVATALNAK OTTHONT ADÓ VÁROSHÁZÁN ALAKÍTSUNK KI ÁTMENETI HAJLÉKTALANSZÁLLÓT.
A járvány első szakaszában – hála az elkötelezett szociális munkásainknak és a civileknek is – nagyrészt sikerült megóvni a budapesti hajléktalanokat a fertőzéstől. De készülnünk kell a járvány esetleges második szakaszára, és mindent el kell követni azok megvédéséért, akik magukat megvédeni nem tudják. Ehhez szükséges a hajléktalanszállók zsúfoltságát csökkenteni, olyan átmeneti szállást kialakítani, ahol az ellátásuk biztonsággal megoldható. Ilyen lehet a Városházának az a helyisége, amely később a Budapest Galériának ad majd otthont.
A KORMÁNYHIVATAL MONDVACSINÁLT INDOKOKKAL MEG AKARJA EZT AKADÁLYOZNI.
A legátlátszóbb hazugság, amikor hajléktalanoktól a turistákat óvják. A turistákat, akik pont a járvány miatt nincsenek a városban. A határozatot természetesen megtámadjuk, a szállót kialakítjuk, a hajléktalanokat pedig megóvjuk nem csak a járványtól, de a szívtelenség és az érzéketlenség politikájának képviselőitől is.”
– fogalmazott Karácsony Gergely.
Micsoda semmirekellő szívtelenség ez. Még a járvány sem hív elő belőlük semmiféle együttérzést, szolidaritást, belátást?…
Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. június 9., kedd
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.