Ideológiai iránymutatás nélkül marad idén a fideszes tábor. A koronavírus-járvány miatt ugyanis nem rendezik meg az itthon csak Tusványosként ismert Bálványosi Szabadegyetemet. A Hargita megyei Tusnádfürdőn évente megszervezett fesztivál azért kap mindig nagy figyelmet, mert az utóbbi időben
ORBÁN VIKTOR RENDSZERESEN ITT SZOKTA ISMERTETNI LEGÚJABB POLITIKAI FELISMERÉSEIT.
A Fidesz hívei rendszeresen itt kapják meg a következő évre szóló politikai muníciót, például azt, hogy ki az éppen aktuális ellenség, kit és miért kell utálni, de Orbán az illiberális demokráciáról vallott nézeteit is Tusványoson szokta csiszolgatni.
MOST ELŐSZÖR TÖRTÉNIK MEG, HOGY ORBÁN NEM MONDHAT TUSVÁNYOSON BESZÉDET.
A szervezők szerint rendezvényük szellemiségével „nem lenne összeegyeztethető annak bizonyos korlátok és keretek közé szorítása”, ezért a 31. Tusványost a szokott időben, de egy évvel később rendezik meg. Nem tudni, hogy a megszokott orbáni iránymutatás elmaradása milyen hatással lesz a híveire, mivel arról sincs hír, hogy a kormányfő más formában vagy máshol pótolja-e a beszédét.
Az mindenesetre pikáns, hogy az elmaradt rendezvény idei mottója az lett volna: „Van, ami örök!”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.