Teljesen tönkretette Lengyel Fiorella életét egy idegen férfi, aki immár hat éve zaklatja a nőt, de még mindig szabadlábon van – mutatta be az RTL Klub Fókusz című műsora csütörtökön a 27 éves nő történetét.
A nő azóta félelemben és állandó szorongásban él.
Az eset szinte tankönyvi: a férfi gyakorlatilag kinézte áldozatát. Még 2014-ben egy kávézóban szúrta ki az ott dolgozó nőt, napi szinten bejárt hozzá. Majd elkezdett írogatni neki a Facebookon különböző kamu profilokkal. A hat év alatt több ezer üzenetet, képet, videót küldött Fiorellának, aki egy évig nem is tudta, hogy ki zaklatja.
A nő másfél év után feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, de közben az idegen már a húgát is elkezdte követni. A férfi végül bíróság elé került és
2019 májusában egy év hat hónap felfüggesztettet kapott,
vagyis nem került börtönbe, de folytatta a zaklatást.
A nő ezért felmondott a budapesti munkahelyén, Ausztriába költözött, de a férfi oda is követte.
Fiorella újra feljelentést tett, miután a zaklató egy kutyasétáltatás közben megfogta a kezét. A nőnek új barátja lett, ez felbosszantotta a férfit, és veréssel fenyegetőzött. Pár héttel később bekövetkezett, amitől az egész család tartott: a férfi egy kereszteződésben direkt nekik tolatott, a kocsiban megragadta a nő nyakát, a barátját pedig úgy megütötte, hogy hátraesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette.
Az első vizsgálatok szerint Fiorella párjának vérömleny keletkezett az agyában.
A rendőrök bilincsben vitték el a támadót, de pár nappal később kiengedték, nem sokkal ezután pedig a nő egyik testvérét is megverte.
A férfi még mindig szabadlábon van.
Fiorella úgy érzi, a férfi tönkre tette az életüket, családjuk rettegésben él. A nő sehova nem megy sötétben. Fiorella ügyvédje azt mondja, szerencsés véletlen, hogy nem lett komolyabb következménye a férfi tetteinek, és megjegyezte azt is, még csak távoltartási végzést sem rendeltek el vele szemben. Ráadásul a bántalmazásokat már úgy követte el, hogy feltételesen van szabadlábon.
A Fókusz riportját itt lehet megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.