Nyilvánosságra kerültek azok az adatok, melyek rávilágítanak, milyen luxusnyaraláson vett részt a külügyminiszter. A G7 kiderítette, hogy egy ahhoz hasonló jachtok bérleti díja, amilyenen Szijjártó Péter is utazott, meghaladja a napi 10 millió forintot!
Mint arról korábban beszámoltunk, kedden bukott le a külügyminiszter, aki Facebook-oldalán olyan képeket posztolt, mintha az irodájában dolgozna, ehhez képest Szíjj László, a közbeszerzéseken rendszerint nyertes vállalkozó, Lady MRD nevű luxushajóján töltötte az időt.
A lap szerint a Lady MRD-t az olasz Benetti készítette, ami több hasonló jachtot is forgalomba helyezett már. A Crystal 140-es típusú hajóból több is megtalálható különböző jachtbérlési oldalakon. Az egyiket heti 180 ezer euróért, azaz 63 millió forintért, míg a másikat 188 ezerért, vagyis 66 millió forintért lehet kibérelni.
EGY MÁSIK OLDAL ADATAI ALAPJÁN PEDIG NAPI 11 MILLIÓ FORINTÉRT LEHET KIBÉRELNI EGY HASONLÓ ADOTTSÁGÚ JACHTOT, MINT AMILYEN A KÜLÜGYMINISZTER TÖLTÖTTE A NYARALÁSÁT.
Szerdán a kormányinfón is szóba került Szijjártó nyaralása, akkor Gulyás Gergely miniszter azt mondta, a külügyminiszter saját felelőssége, hogy kinek a jachtján ül, és biztos benne, hogy minden szabályt betartott.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig mélyen hallgat az üggyel kapcsolatban, nem adnak ki semmilyen információt Szijjártó jachtos nyaralásával kapcsolatban, mondván, a külügyminiszter szabadságon van, és a “magánprogramjairól” nem adnak tájékoztatást. Bár azt hozzátették, hogy Szijjártó a szabadsága alatt is dolgozott.
Azt persze nem tudni, hogy Szijjártó fizetett a luxusjachtos nyaralásért, vagy ajándékba kapta Szíjj László milliárdos vállalkozótól. A lap azonban kiszámolta a külügyminiszter vagyonnyilatkozata alapján, ahhoz, hogy ki tudjon fizetni egy heti hajókázást Szijjártó,
NAGYJÁBÓL NÉGY ÉVIG KELLENE KIADÁS NÉLKÜL DOLGOZNIA.
Szijjártó egyébként még ellenzékiként, az MSZP-SZDSZ kormányok alatt, rendszeresen luxusbaloldalnak és limuzinszocialistáknak nevezte a hatalmon levőket.
Ha azonban a baloldal életvitele volt a luxus, akkor nem is tudom minek lehetne nevezni azt, amikor egyesek magánrepülővel utazgatnak futballmeccsekre, helikopterrel esküvőkre, vagy amikor luxusjachtokon nyaralnak.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.