“Nem demokratikus, nem tisztességes, és legitimációs problémákat is felvet” – mondta saját pártja módszereiről Mesterházy Attila az ATV-ben.
Utólagos szabálymódosítással lehetetlenítette el Mesterházy Attila indulását az MSZP a párt társelnöki pozíciójára.
A szeptember 9-én lezárult jelölési folyamat után egy nappal, szeptember 10-én közölte a jelölőbizottság, hogy a társelnök-jelölteknek úgynevezett
zárt listával
kell indulniuk a kongresszuson, azaz előre közölniük kell, hogy megválasztásuk esetén a jelölőbizottság által jóváhagyott jelöltek közül kikkel kívánnak együtt dolgozni.
Azt is az utolsó pillanatban közölték az érintettekkel, hogy mikor lesz a megyei elnökök értekezlete, amelyre be kell nyújtani a zárt listákat.
Mesterházy Attila az ATV hétfő esti Egyenes beszéd című műsorában elmondta: őt meg sem kérdezték róla, hogy egyetért-e a zárt listás szavazással.
Közölte azt is: az MSZP 30 éves történetében ilyen szavazás még soha nem volt.
Mesterházy szerint ezzel elvették a kongresszusi küldöttektől a választás jogát, hiszen az új módszerrel kevesebb emberről lehet majd szavazni különböző pozíciókra, mint ahányan a módosítás miatt kiestek ebből a lehetőségből.
“Jelenleg Tóth Bertalan versenyez Tóth Bertalannal”
– érzékeltette a dolog észak-koreai jellegét Mesterházy.
A politikus keményen fogalmazott saját pártja módszereiről: nem tartja
“sem demokratikusnak, sem tisztességesnek, és legitimációs problémákat is felvet.”
Mesterházy Attila elmondta: az elmúlt másfél hónapban végigjárta az országot, hogy a pártelnöki programját ismertesse a tagokkal. Ha időben szóltak volna neki, hogy mik lesznek a feltételek, akkor tudott volna azokhoz igazodni.
A beszélgetést >>ITT TUDOD<< megnézni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.