Útépítés és a kastélyfelújítás várható a Felcsúthoz közeli Válon.
Szeptember 21-ig lehetett jelentkezni arra a tervezési pályázatra, melynek célja a váli Ürményi-Dreher-kastély és környezetének teljes megújítása – írja a Menedzser Fórum az MTI tudósításának alapján, amely a teljes bekerülési összeget 15 milliárd forintban nevezte meg.
A kastély felújítása a Pannónia Szíve Program keretében valósul meg, az előkészületeket 1,4 milliárddal támogatja a kormány. A kastélyban sörkertet, kültéri színpadot, kertmozit és kávézóteraszt terveznek, a Nagypincébe kézműves sörfőzdét, ami a Dreher-hagyományokat mutatja majd be, sőt pinceszínház, konferenciaterem és sör-wellness is tervben van.
A kastély felújítása mellett a Vereb-Vál-Gyúró-Etyek nyomvonalon
kialakítanak egy teljesen új, kétszer egysávos közutat, aminek köszönhetően a Váli völgy tovább fejlődhet, és felértékelődnek az ottani ingatlanok. A váli polgármester, Bechtold Tamás (Fidesz-KDNP) azt mondta, 35 éve várják, hogy megújuljon a kastély.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.