Sokan vannak akik semmit nem tudnak a miniszter múltjáról azon túl, hogy orvosprofesszorként a rákbetegség kezelésének területén dolgozott, míg vannak akik szerint “Kásler egyenesen a rákbetegség vámszedője” volt pályája során.
Hogy mi az igazság ennek próbálunk utánajárni. Kásler Miklós “emberminiszter” korábban az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt.
A pletykák szerint főigazgatóként tett szert erős politikai kapcsolatokra, hiszen a hatalmon lévő politikusok hozzátartozóinak is voltak olyan hozzátartozói, akiknek Káslerhez és intézetéhez kellett fordulniuk.
Így főigazgatóként erős politikai kapcsolatokra tett szert.
Ebben az időben is luxusfizetése volt a miniszternek, noha az ágazatban a fizetések a 200 ezer forintos összeg körül mozogtak, a legjobban keresők is alig érték el a 400 ezer forntos álomhatárt, de főigazgatóként Káslernek 2017-ben 4,75 millió forintos hivatalosan bevallott havi bruttó jövedelme volt.
Hogy ez hogy jöhetett ossze arra persze nincs válasz. Korábban a 24.hu Már írt róla, hogy hiába kérdezték kitartóan a minisztériumot, hónapok óta nem árulják el, hogy az egészségügy kormányzati felelőse hogyan tudott összeszedni ennyi pénzt.
Hová vezetnek a rejtély szálai?
Egyfajta magyarázat lehet minderre, hogy a 24.hu feltételezései alapján Kásler is az úgynevezett “Orvosbárók” azaz a szakmájukból anyagi hasznot húzók sorát gyarapítja.
Egy gyakorlatot is leír a lap. Bár az állami egészségügyben az elmúlt években szakképzett ápolók és orvosok tömegei hagyták el az országot a megszégyenítően alacsony bérek miatt, egyes vezető pozíciók birtokosai olyan keresetre tehettek szert, amely Mercedesekben, ingatlanokban realizálódó milliók birtokosaivá tették őket.
Ennek az egyik – és nem az egyetlen – forrását a külföldi gyógyszercégek biztosították.
Gyógyszerkísérletek
A klinikai gyógyszervizsgálatok során sok páciens bevonásával, néha több országban párhuzamosan nagy csoportokon vizsgálják a hatóanyagok működését.
A főpróbát csak akkor lehet megtartani, ha előtte már bizonyították, hogy a készítmény hatásos és nincsenek ártalmas mellékhatásai.
Ezért a klinikai vizsgálatokat évekig tartó, hatalmas összegeket felemésztő kutatások, laborkísérletek előzik meg.
Majd amikor az önkéntes jelentkezőkön végzett emberi tesztek is lezárultak, a cégek ismét mélyen a zsebükbe nyúlnak, hogy ellenőrzött körülmények között, szaktekintélyek bevonásával végső próbának vessék alá a készítményt.
A Kásler dominálta onkológia területén, amelyen az utóbbi időszakban nagyon felgyorsultak kutatások, de csillagászati összegekbe kerül egy-egy új termék kifejlesztése.
A magyar hatóság szigorú kritériumok alapján adja ki a hozzájárulását, a tényleges lebonyolítás azonban a 24.hu-nak nyilatkozó orvosok szerint kevésbé akkurátusan volt szabályozva.
Nem mindig volt világos például, hogy az intézményi dolgozóknak munkaidőben vagy azon túl kell-e végezniük a kutatáshoz szükséges tevékenységeket.
A lap forrásai szerint általános gyakorlat volt az is, hogy a gyógyszercégek kettős szerződést kötöttek. A kisebb összeget a lebonyolításnak helyet adó intézmény kapta, a nagyobbat pedig a professzor.
A szerződéseket legálisan kötötték, de a részleteket természetesen nem kötötték senki orrára.
A szürke zónában voltak olyanok is, akik trükközni próbáltak a megbízásokkal. Egy intézményvezető azt mesélte, hogy jóval a projekt lezárulta után derült ki, hogy az egyik orvosa külföldi számlát nyittatott, és oda utaltatta a pénzt, elrejtve az extra jövedelmet a hatóságok és a kollégák szeme elől.
A díjazás projektenként változott, egy orvosigazgató elmondása szerint többnyire a bevont páciensek létszámához igazították.
A vizsgálati alanyok után járó fejpénz elérhette az egymillió forintot is, így egy százfős csoporttal rövid idő alatt egy átlagos egészségügyi dolgozó 40-50 évi bérét is megkereshette a kutatásvezető.
Egy másik forrásunk azt hangsúlyozta, hogy korábban sem mindenhol engedték a magánérdekek érvényesülését, napjainkban pedig általánossá vált az úgy nevezett egykapus szerződési rendszer, amelyben csak az intézmény köthet megállapodást a cégekkel, és házon belül dől el, ki és mekkora arányban részesül a bevételből.
A Gulyás Márton által vezetett Partizán leleplező filmet is készített az Emberminiszterről:
A luxusautó park – 500 milliós luxusautó flotta
Kásler Miklós miniszteri vagyonbevallása alapján nem tartozik a legvagyonosabb kormánytagok közé.
50 milliót meghaladó korábbi éves jövedelme ellenére csupán egyetlen kisméretű lakás van a tulajdonában, a többi négy megemlített ingatlanon csak haszonélvezeti joggal rendelkezik.
A miniszternek mintegy 50 milliós megtakarítása van, az egyik családi vállalkozásban azonban felbukkan egy félmillárdos értékű autópark is. Kásler Miklós I. kerületi címén 2001-ben óta működik a járóbeteg-ellátással foglalkozó Ars Aesthetica nevű kft.
Ez volt a miniszter egyetlen cége, amelyben rajta kívül a fia, Kásler András Miklós is tulajdonos.
A Várfok utcai szomszéd lakásba jelentették be az ifjabb Kásler másik cégét, az Excellent VIP Rent Kft-t. A luxusautó-kölcsönző vállalkozásban tulajdonos volt a miniszter volt felesége is, menye és anyósa pedig jelenleg is az.
A cég számos drága Mercedes-, BMW- és Audi-modell mellett rendelkezik Porsche-, Maserati-, Jaguar-bérautókkal is.
Elszegényedett betegek, elhunyt emberek egyik oldalon, másik oldalon a luxus, nem véletlen vált Kásler gúnynevévé a szakmában az, hogy ő a “rákbetegség vámszedője”.
forrás | Felhasznált irodalom 24.hu
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.