Három hetet töltöttek karanténban.
A Magyar Tenisz Szövetségben (MTSZ) három évre vonatkozóan vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi jellegű bűncselekmények gyanúja miatt. Az adóhivatal munkatársai iratokat foglaltak le, házkutatást tartottak, lemásolták a számítógépek tartalmát és iratokat kértek be – mondta Lázár János, a Szövetség elnöke, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Blikknek adott interjújában.
A kancelláriaminiszter beszélt arról is, hogy a csődbe jutott MTSZ az államtól kapott 3,5 milliárd forintos mentőcsomagjából már 2,5 milliárd forintot fizettek ki.
“Közel egymilliárd forintot a nemzetközi szövetségeknek, ügynökségeknek róttunk le. Így az IMG-nek 300 millió forintot tettünk le, amit ahhoz érdemes mérni, hogy a szerződés szerint 600 millió forintot követeltek. A támogatás fennmaradó másfél milliárd forintjából rendeztük többek között a sportolók, az edzők, illetve a versenyek szervezői felé fennálló tartozásokat. Aki fel tudta mutatni a kifizetetlen számláját, annak törlesztettük a szövetség tartozását” – részletezte az elnök.
Lázár elmondta, pénzügyi biztosként reménykedik abban, hogy sikerül rendezni a szövetség pénzügyi gondjait és ezt követően talpra tudják állítani a magyar teniszt, erre azonban egyelőre nem bontana pezsgőt.
Az interjú végén szóba került az is, a miniszter hogyan fogja ünnepelni a pandémiás helyzetben a karácsonyt. Lázár ezzel kapcsolatban elmondta, az idei ünnep és évzárás valóban más lesz a korábbi évekhez képest.
“Ezt nyilvánosan még nem említettem,
de sok más családhoz hasonlóan mi is átestünk a fertőzésen. Kerek három hétig karanténban voltunk.
Emiatt a nagyszülőket sem láttuk már egy hónapja. Remélem, hogy szenteste együtt lehetünk, már nagyon várom, hogy megölelhessem édesanyámékat”
– mondta Lázár János.
Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napok eseményeit látva (itt példaként az uniós költségvetéssel kapcsolatos vétót hozza a kérdező) miként éli meg, hogy most nem első vonalban politizál, Lázár úgy válaszolt:
“Köszönöm, jól vagyok és nincs hiányérzetem, mert nagyon sokat dolgozom a választókörzetemben”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.