Orbán hosszan beszélt ma reggel Soros Györgyről, aki a „világ legkorruptabb embere”, csak „jó a sminkje, mert filantrópnak van maszkírozva”.
Orbán szerint „vízválasztóhoz értünk abban, amit Soros tett” „a hazai baloldal támogatásával”: „túlment a határon, amit egy ország vállrándítva tudomásul vehet. Nem normális, hogy van egy ember, aki hazánkfia, amerikai spekuláns, aki mást sem csinál, csak a lengyeleknek és a magyaroknak próbál ártani.”
„Itt a magyar önérdeket az eddiginél hangsúlyosabban kell védeni ezzel az emberrel és az ő hálózatával szemben”
– mondta Orbán.
Orbán szerint egy dolog, hogy jó megállapodást kötöttek az uniós állam- és kormányfők, így a gazdasági és pénzügyi tervek hátországa atombiztos. De szerinte az egy másik dolog, hogy a „nem gazdasági természetű kérdéseket” illetően fennmaradtak a véleménykülönbségek. „A Nyugat nem toleráns”, a közép-európai véleményt elutasítja – mondta Orbán.
A miniszterelnök most is azzal hergelte a szavazóit, hogy az európai baloldal 34 millió migránst akar behozni, akiknek „az EU lakást és szavazati jogot adna”, amit Orbán őrült tervnek nevezett. A Nyugat szerinte teheti ezt magával, ha akarja, de azt elutasítja, hogy Közép-Európának ebben akarata ellenére részt kelljen vennie.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.