Orbán Viktor tenyésztőasszonya nagyon nagyot megy a héten.
A család- és ifjúságügyért felelős tárca nélküli miniszterről hétfőn megjelent egy videó, amiben szerinte arról beszélt, hogy egy nő hogyan lehet sikeres és teljesedhet ki. De valójában arról beszélt, hogy a nőnek azért mégiscsak inkább szülnie kéne. A férfiak érzelmi intelligenciája pedig gyakorlatilag olyan, mint a Kövér László szerinti női egyenjogúság: tulajdonképpen nem is létezik.
Emiatt aztán kapta az ívet a parlamentben is szerdán, de a fideszes kommunikáció szokásos egybitességével reagált ezekre. Szóval úgy, hogy Gurcsány!
“A kormány többek között bevezette és folyamatosan emelte a családi adókedvezményt, bevezette a nők 40 programot, egyre több bölcsődét épített éppen azért, hogy a nők választhassanak. Amikor viszont önök voltak kormányon, és amikor az én gyermekeim megszülettek, akkor ha visszament valaki dolgozni, akkor elvesztette a gyerekek után járó támogatást. Ez a gyed extra óta nem így van, amit mi változtattunk meg. Az önök kormánya szüntette meg a gyermekvédelmi támogatást, csökkentették az adókedvezményeket, a gyes idejét, szigorították a gyed-jogosultság feltételeit” – vágta hozzá Gurmai Zitához érvalapú mondatait Novák Katalin.
Szerinte ahelyett, hogy a baloldal folyamatosan szítja a feszültségeket, inkább azért kellene tenni, hogy a nőknek valóban legyen választási lehetőségük.
Kövér László pedig korábban már azt is megfogalmazta, hogy a Fidesz-KDNP szerint mit kellene a nőknek választani:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!

You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.