Úgy látja, az utóbbi időben testet öltött a “jóakaratú emberek között a nemzeti egység”.
Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere szerdán reggel a Facebook-oldalára feltöltött videóban reagált arra, hogy Magyarországon 2,5 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina első adagját.
A miniszter a videóban arról beszélt, ugyan az oltás “méltatlan politikai támadások kereszttüzében folyt, mindennek ellenére, hazánk az EU országai között az átoltottság éllovasává vált”.
Kásler elmondta: büszke kollégáira, akik minden körülmények között helytálltak, és szerinte az egészségügyi ellátórendszer az eddig soha nem tapasztalt terhelés mellett sem ingott meg.
Hozzátette: úgy látja, az utóbbi időben testet öltött a “jóakaratú emberek között a nemzeti egység”.
“Meggyőződésem, hogy ez a küzdelem és helytállás, a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb sikere, amelynek beteljesedéséhez arra kérek mindenkit, hogy jelentkezzen és éljen az oltás lehetőségével”
– mondta Kásler Miklós.
A miniszter ugyanakkor a videóban nem ejtett szót arról, hogy a világon lakosságarányosan Magyarországon halnak meg az egyik legtöbben a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben, így a legutóbb közölt adatok szerint is egyetlen nap alatt rekordsokan, 311-en veszítették életüket.
Ahogy arról sem beszélt, hogy Magyarországon az immunizáció kétfázisú vakcinákkal történik, így jelenleg kb. 800-900 ezer ember kapta meg két hete az oltás második adagját és számít védettnek a fertőzéssel szemben. Azaz az átoltottság jelenleg 9-10 százalék körül van.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.