Még 2040-ben is az orosz hitelt fogjuk fizetni.
Varga Mihály pénzügyminiszter kedd este nyújtotta be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely módosítana a Paks 2 néven ismert erőműprojekt orosz hitelének törlesztési konstrukcióján – írja a 444.hu.
A javaslat szerint
nem 2026-ban, hanem 2031. március 15-én kell mindenképpen elkezdeni a törlesztést az oroszoknak, a futamidő viszont 21 évről 16 évre csökkent.
Ez alapján a törlesztés a vártnál jobban megterheli majd a 2030-as és 40-es évek magyar költségvetéseit, hiszen egy évre magasabb törlesztőrészlet jut majd, mint ahogy arra eddig számítani lehetett. A későbbi kezdés ugyanis nincs hatással a törlesztés befejezésére, az így is 2047-ben jár le.
A futamidő és a törlesztés kezdete mellett viszont változna a kamat is a javaslat szerint:
a tartozás nagyobb részét kell magasabb kamattal fizetni.
Korábban ugyanis úgy volt, hogy az első 7 évben kell 25 százalékot törleszteni, évi 4,5 százalékos kamattal, a következő 7 évben 35 százalékot 4,8 százalékos kamattal, míg az utolsó 7 évre jutott 40 százalék 4,95 százalékos kamatra.
Az új megállapodás szerint az első 2 évben 10 százaléknyit kell törleszteni 4,5 százalékos kamattal, 2039-ig 40 százalékot törleszteni 4,8 százalékos kamattal és az utolsó 7 évben 50 százalékot kell visszafizetni 4,95 százalékos kamattal.
Magyarország az orosz hitelt euróban 4,5 százalék feletti kamattal vette fel.
A 444 azt írja, Varga törvénymódosítását az indokolja, hogy a törlesztés kezdetét eredetileg a tervezett átadáshoz igazították, ám tekintve, hogy a beruházás még el sem kezdődött, szinte biztosra vehető, hogy 2023-ra nem lesz meg az első blokk, és 2026-ra nem lesz üzemképes a második blokk.
A késést részben az okozta, hogy az Európai Bizottság 2016 novemberéig vizsgálta a beruházás terveit, részben pedig az, hogy a kivitelező Roszatomra is várni kellett, hogy leadja az új blokkok terveit.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.