Mindkettőt meg lehet tartani.
Kedd éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely szerint az iskolák felmentést kapnak a rendezvényszervezés tilalma alól. Az idén
május 25-e után az épületükön kívüli területeken szervezhetnek ballagásokat az iskolák.
A ballagáson a meghívottak életkortól, a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek. Annyi a megkötés, hogy ők az iskola zárt részeiben nem tartózkodhatnak.
A ballagáson érvényes magatartási szabályokról, a belépés rendjéről, arról, hogy egy ballagó hány embert hívhat meg a szabadtéri ünnepségre az iskola igazgatója dönt.
A meghívottak, valamint a ballagási rendezvény résztvevői kötelesek maszkot viselni.
Ez alól kivétel:
- a hatodik életévét be nem töltött kiskorú,
- az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő,
- a ballagó és a ballagáson fellépő.
Emellett a kormány döntött arról is, hogy az idén érettségiző középiskolás diákoknak
szóbeli pótlóvizsgát kell szervezni, ha az írásbeli vizsgán vagy a gyakorlati vizsgán nekik fel nem róható okból távol maradtak.
A diákoknak az iskola igazgatójától kell kérelmezniük, hogy engedélyezze számukra a szóbeli pótlóvizsgát. Az ehhez szükséges engedélyt legkésőbb május 28-án 16 óráig elektronikus úton el kell küldeni.
Az igazgató döntéséről legkésőbb június 1-jéig elektronikus úton értesíti a vizsgázót, valamint – ha emelt szintű szóbeli vizsgát engedélyezett – a vizsga megszervezéséért felelős kormányhivatalt. A módosítás érinti a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendeletet is, mert „a szóbeli vizsga eredményéből érettségi pont számítható”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.