Több neves színészt is felkértek, de ők nem akartak ebben részt venni.
A rohamtempóban készülő Gyurcsány-filmet hatalmas titkolózás övezi, de a 24.hu kiderítette a szereplőgárda egy részét. A lap értesülései alapján a főszerepekben Banovits Vivianne-t és Mózes Andrást láthatjuk majd.
A nagyszabásúnak beharangozott politikai krimi a 2006-os eseményekről fog szólni, és minden jel arra utal, hogy a bemutató a jövő tavaszi választások környékére várható.
A filmet a Mega Film Kiadó Kft. gyártja, amely a Filmirodánál fellelhető adatok alapján valószínűleg A hazugság ára címen fut majd,
800 milliós tervezett költségvetéssel.
A cég ügyvezetője és tulajdonosa Kálomista Gábor, aki egyben a film producere is. A castingot a Universe Management Kft. végezte, amely korábban Vajna Tímea révén Andy Vajna érdekeltségébe tartozott.
Facebookos filmes csoportok tanúsága alapján a fő- és mellékszereplőket februárban még javában vadászták: igen ritka, és nem is vall túlzott profizmusra, hogy a forgatás időpontja és helyszínei már rég megvannak, miközben a főszereplőket még keresik.
A 24.hu szerint számos neves színészt megkerestek a főszerepekre, akik nem kívánták nevüket és arcukat adni a projekthez. Ezt lapunk forrásai is alátámasztják: a castingcég végző kétségbeesésében már
a méltán trashnek tartott, RTL Klubon futó Éjjel-Nappal Budapest szereplőit is behívta castingra.
Egy színész, akit szintén megkerestek, azt nyilatkozta a 24.hu-nak:
„A kapkodás miatt is azt éreztem: lehet, hogy itt nem művészi célok dolgoznak a háttérben, hanem valami más. Márpedig színészként csak olyanhoz akarom adni az arcom, amit később is vállalhatónak tartok.”
A lap információi szerint végül sikerült megtalálni a két főszereplőt. A főszereplő közvéleménykutatót Mózes András, újságíró szerelmét pedig Banovits Vivianne játssza a filmben.
A szereplőgárda további tagja lesz Zayzon Zsolt, Szikszai Rémusz és Trill Zsolt is. Az említett nevek közül senki nem erősítette vagy cáfolta meg a lap értesüléseit, Zayzon Zsolt volt az egyetlen, aki megerősítette, hogy játszik a filmben, de többet a titoktartási szerződésre hivatkozva nem árult el.
“Banovits eddig olyan filmekben játszott kisebb-nagyobb szerepeket, mint az 1945, a Pappa Pia, az X, a rendszerből törölve, illetve a Pillangó, és feltűnt több sorozatban is (Haction, Egynyári kaland, Munkaügyek, Drága örökösök). 2012 és 2017 között a Thália Színház tagja volt, Mózes András pedig jelenleg is az, vagyis annak a színháznak a társulatában dolgozik, amelynek a filmet is készítő Kálomista Gábor az ügyvezető igazgatója.”
— írja a lap.
Hivatalos információk sem a film finanszírozásáról, sem a bemutatásáról nem állnak rendelkezésre.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.