Kiderült, hogy hónapokkal az EU előtt járunk.
Orbán Viktor is részt vett az EU vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóján.
Hétfőn már megosztott ezzel kapcsolatban egy videót közösségi oldalán, amelyben úgy fogalmazott:
“Mi ahhoz az országcsoporthoz tartozunk, akiknek az a véleménye, hogy a klímavédelem költségeit a klímaromboló nagy cégeknek kell megfizetniük. Van olyan csoport, amelyik inkább az emberekkel, meg a családokkal fizettetnék meg.
Ez akár 20.000 forintig is felmehetne egy átlagos magyar család esetén. Mi ezt nem tudjuk elfogadni. Mi azt a megoldást támogatjuk, ami a klímát rombolókra terheli a védekezés költségeit. A csata elején vagyunk, remélem Magyarországnak sikerül érvényesíteni az az érdekeit.”
Kedden újabb videóval jelentkezett Brüsszelből a miniszterelnök, amelyben korábbi álláspontját nyomatékosította. Közölte, hogy a klímavédelem fontos, de az árát a magyar családok helyett azoknak kell megfizetni, akik í klímát rombolják, azaz a nagy cégeknek.
Mivel a csúcson a járvány elleni védekezés is téma volt, erről is szólt néhány szót, hangsúlyozva, hogy oltások terén
Magyarország hónapokkal az Európai Unió előtt jár.
A migráció kérdésével kapcsolatban úgy fogalmazott:
“Jövő hónapban ezt kellő mélységben és a döntések reményével fogjuk kitárgyalni. Persze Magyarország továbbra sem fogja elfogadni, hogy mi vegyük át az illegálisan ide érkezett és beengedett migránsokat.”
Az Európai Uniós tagállamainak vezetői a csúcson megerősítették a klímavédelemmel összefüggő, nagyratörő közös céljaik melletti elkötelezettségüket, köztük, hogy Európa 2050-re éghajlatsemleges kontinens legyen — ezt már Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közölte Brüsszelben.
Charles Michel a tagállami csúcsvezetők hétfő este kezdődött, kétnapos találkozóját követően elmondta, a vezetők megállapodtak, hogy pontos iránymutatást fogalmaznak meg az Európai Bizottság számára a nyár folyamán a klímavédelemmel kapcsolatban bemutatni kívánt javaslataihoz.
A csúcstalálkozó keddi munkanapjának másik témájával, a koronavírus-járvány okozta helyzettel kapcsolatban Michel azt hangoztatta, hogy az EU óvatosan ugyan, de optimista lehet az oltakozásban elért eredményeknek köszönhetően, de óvatosságra intett a koronavírus változataival kapcsolatban.
Orbán brüsszeli videóját itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.