A külügyi szóvivő szerint az ellenzék Kínát használja fel azért, hogy Orbánékat támadja.
„Még a megvetésünket sem érdemlik meg azok, akik így viselkednek”
– így reagált a kínai külügyminisztérium szóvivője arra a hírre, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat a héten átnevezte azokat a környező utakat, ahová a kormány tervei szerint a sanghaji központú Fudan Egyetemet építenék fel.
Baranyi Krisztina, a 9. kerület polgármestere ezt követően szerdán Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen avatta fel az új utcatáblákat, amelyek közt a Dalai Láma út, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út és Hszie Si-kuang püspök út is szerepel.
Vang Ven-bin Karácsonyék akciójával kapcsolatban úgy vélekedett,
az ellenzék csak az Orbán Viktorral szembeni belpolitikai kritikák miatt használja fel Kínát. A külügyi szóvivő szerint az ellenzékiek ezzel akarják akadályozni a magyar-kínai együttműködést.
A kínai külügyminiszter reakciójáról az AFP alapján beszámoló France24 cikkében megjegyezte, Karácsony szerdán a Diákváros helyén megépülő Fudab-kampusszal kapcsolatban azt mondta, nem akarják, hogy a kínai elit magánegyetem a magyar adófizetők épüljön meg.
A lap hozzáteszi, a Fudan Egyetem betelepülését felmérések szerint a budapesti lakosok nagy része is ellenzi. Így nem véletlen, hogy a csütörtöki kormányinfón már Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is arról beszélt, hogy az ügy még a tervezőasztalon van, és nem hoztak arról döntést.
Az AFP szerint ugyanakkor Peking kész megerősíteni a jelenlétét az egyetlen uniós országban, ahol a kínai koronavírus-vakcina jelenleg használatban van.
A Fudan ellen egyébként június 5-re szombatra Jámbor András ellenzéki előválasztási képviselőjelölt már tüntetést is meghirdetett, itt többek között Karácsony is fel fog majd szólalni.
(azonnali.hu/france24.com nyomán) |forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.