Elrúgta a pöttyöst.
„Csak az gondolkodik az Európai Parlament leépítésén, aki nem szereti a demokráciát” — reagált az Európai Parlament elnöke, David Sassoli arra a beszédre, amit Orbán Viktor A magyar függetlenség napja című szombati konferencián mondott.
Orbán szombaton azt találta mondani, hogy szerinte az Európai Parlament zsákutcának bizonyult az európai demokrácia szempontjából, ezért jelentősen növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét.
„Hatodik tézisünk, hogy az Európai Parlament zsákutcának bizonyult az európai demokrácia szempontjából. Csak a saját párt-, ideológiai és intézményi érdekeit képviseli.
Nem hozzáad, hanem elvesz az Európai Unió erejéből.
(…) Az Európai Parlamentbe a nemzeti törvényhozások küldjenek képviselőket, az Európai Tanács parlamenti közgyűlésének mintájára.
A nemzeti parlamenteknek ezen felül jogot kell adni az unió jogalkotási folyamatának megállítására, ha úgy tapasztalják, hogy az nemzeti hatásköröket sért. Vagyis be kell vezetni a “piros lapos” eljárást”
— fogalmazott. Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége EP-frakciójának vezetője azt írta Orbán beszédéről:
„Orbán Viktor ugyanúgy meg akarja kötni az Európai Parlament kezét, ahogyan azt a magyar parlamenttel, a szabad médiával, a bíróságokkal, a civil szervezetekkel stb. tette.”
Az Európai Parlament elnöke a Twitteren reagált Orbán EP-ellenes kirohanására.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.