Szürreális leleplező cikket írt a Fidesz-közeli Mediaworks kiadó alá tartozó Bors nevű bulvárlap Jakab Péterről. A névtelen szerzőtől származó történet szerint a Jobbik elnökének családja „sorra veszi a lakásokat” Kelenföldön, és ezt olyan ingatlanokkal igyekeztek bizonyítani, melyeknek a hivatalos iratok szerint sincs semmi közük az ellenzéki politikushoz.
Persze a lejárató anyag szerint ez azért van így, mert Jakab strómanként használja családtagjait – ezt nagyságrendekkel nagyobb összegek esetében számos kormánypárti politikusnál láthattuk már -, de Jakab szerint egyszerűen arról van szó, hogy a lap fogta a rokonai saját otthonait, és úgy állította be, mintha azok az övéi lennének.
„Van egy nővérem. Bolti eladó.
Van egy sógorom is, aki rendőrként húzza az igát, reggeltől estig.
És van neki egy édesanyja, aki meg könyvelőként dolgozott, ma már nyugdíjas.
Nekik összesen van 3 panellakásuk Kelenföldön. Mindhármat hitelből vették, amit még most is fizetnek. Az egyiket a kétezres évek elején, amikor én még egyetemista voltam, a másikat 2007-ben, amikor tanárként dolgoztam, és a harmadikat meg tavaly, gondolom azért, hogy majd a gyermeküknek legyen hol laknia.”
– árulta el Jakab Péter az ingatlanok valódi hátterét a Facebookon.
„Nem tudom, hogy ebben mi a szenzáció, de mivel a Fidesz ma azt írta, hogy ez az én családi ingatlanbirodalmam, és ez botrányos, gondoltam leírom. A kormány szerint biztosan hajléktalannak kellene lennie az összes rokonomnak, de talán egy panelt ők is megérdemelnek, még ha csak hitelből is. Főleg azok után, hogy ők keményen dolgoznak, nem úgy, mint azok, akik villákban, esetleg a budai várban élnek lopott pénzből, vagy épp szinte ingyen.”
– fogalmazott.
Szóval, ha az Ön szüleinek, testvéreinek is van a nevükön ingatlan, vigyázzon, nehogy megírja a Bors, hogy Ön egy panel-ingatlanmágnás!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.