“Nehéz lenne elképzelni, hogy az Orbán-rezsim további tíz évig a helyén maradhatna“
– fogalmazott Timothy Garton Ash a hvg360-nak adott interjújában.
A világhírű oxfordi történész szerint
“Európa nem fogja örökké etetni azt, aki a kezébe harap, és szembemegy az európai alapértékekkel, miközben eurómilliárdokat tesz zsebre“.
Elmondása szerint nemrég beszélt Márki-Zay Péterrel, aki a kemény feltételek híve az uniós források folyósításánál, szerinte az EU-nak ilyenkor az adott ország demokratikus erőire kell hallgatnia.
Garton Ash szerint még nem látni tisztán, hogy az autoriter hatalmak valódi előretörése, vagy egy demokratikus restauráció kezdődik-e a következő években. A brit történész elmesélte, hogy 1988-ban találkozott először Orbán Viktorral, akit már akkor a térség egyik legtalpraesettebb politikusának tartott, de abban is biztos, hogy 2010 után
“nélküle nem ment volna végbe a demokratikus rendszer szisztematikus erodálódása.“
Nem lát hozzá mérhető figurát Közép-Európában, szerinte jelenleg Orbán a konzervatív, etno-nacionalista, xenofób Európa szimbóluma, így kezelik a tengerentúlon is.
Erőszaktól a 2022-es választásokon nem tart, de attól igen, hogy elcsalják a választásokat.
“Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy ha az ellenzék parányi különbséggel győzne, akkor a hatalom ezt átfordítaná egy szoros küzdelemnek, amiben mégis a Fidesz nyert“
– fogalmazott.
Hozzátette: történészként elképesztően fontosnak tartja egész Európának, hogy Közép-Európa igenis képes legyen visszatérni a liberális demokrácia útjára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.