“Azt hittem, engem már nem lehet meglepni korrupció témában. De mindig van lejjebb. Ma a magyarok megtudhatták, hogy az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, Völner Pál, Varga Judit miniszter helyettese és első számú bizalmasa rendszeresen papírzacskóban gyűjti be a kenőpénzt, milliókat töm a zsebébe a dubaji járattól bilincsben elvitt Schadl György, a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Mert már a végrehajtásból is lopnak. A kisembertől, a legelesettebbtől is lopnak. Nincs határ, lopniuk kell, mert csak lopni tudnak. A pénz útja pedig, ahogy ma kiderült, egészen a kormányig vezet“
– írta a miniszterelnök-jelölt a Facebook-oldalán.
Mint ismert, kedden Polt Péter legfőbb ügyész bejelentette: kezdeményezi Völner Pál igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését hivatali visszaélés miatt. Válaszul Völner bejelentette, hogy lemond államtitkári posztjáról, a képviselői mandátumát azonban megtartja (vélhetően Orbán abba már nem ment bele, hogy veszélybe kerüljön a kétharmada a választás előtt, ha esetleg szüksége lenne valamilyen utolsó pillanatos módosításra – a szerk).
“Mit tett ezzel az országgal Orbán Viktor? A kormányában az Igazságügyi Minisztériumból irányítják a korrupciót, ráadásul annak a vezetőnek a kezében futnak össze a szálak, aki a Pegasus-kémszoftver bevetéséről dönt. Nálunk tehát az állam nem a bűnözőket figyeli titkosszolgálati eszközökkel, hanem egy bűnöző figyel meg tisztességes állampolgárokat, újságírókat, vállalkozókat“
– folytatta a posztot Márki-Zay Péter. A politikus ígéretet tett, hogy a kormányváltás után megtisztítják a korrupciótól a minisztériumokat, a titkosszolgálatokat pedig egy “bűnözőket bújtató párt szolgálata helyett az államérdek és a terrorizmus elleni harc szolgálatába állítják”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.