Több ezer oldalnyi bizonyítékot, jórészt lehallgatási anyagokat gyűjtött össze a Nemzeti Védelmi Szolgálat abban a bűnügyben, amelyben Völner Pál, az igazságügyi miniszter államtitkára is gyanúsított lett – tudta meg a hvg.hu.
Bár az ügy iratai egyelőre minősített adatok, a HVG szerint az ügyészségen már azon dolgoznak, hogy a titkosításokat feloldják. Az ügy gyanúsítottjai őszintén megdöbbentek, hogy lebuktatták őket, mert vélhetően úgy érezték, Völner jelenti a garanciát a gördülékeny üzletmenetre- írja a portál.
Hamarosan feloldhatják annak a büntetőeljárásnak a dokumentumait, amelyben Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese, Völner Pál is érintett, méghozzá gyanúsítottként – tudta meg a HVG az ügyet közelebbről ismerő forrásoktól.
Mint, ahogy a Hír Hugó is megírta kedden Polt Péter legfőbb ügyész közleményben tudatta, hogy indítványozta Völner Pál államtitkár, képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, miután „megalapozott gyanúként merült fel”, hogy a politikus a Bírósági Végrehajtói Kart vezetőjétől rendszeresen kapott 2–5 millió forintot azért, hogy – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – konkrét ügyeket elintézzen a végrehajtói kar elnöke kérésének megfelelően.
A HVG értesülése szerint, a korrupció éttermi étlaphoz hasonlóan működött: fix áras, illetve „havi díjas” opciók is léteztek a gyakorlatilag pénzért „árult” bírósági végrehajtói praxisok megszerzésénél.
Ezek a csúszópénzek lehettek hivatottak egyrészt javítani a megüresedő végrehajtói helyek betöltésére kiírt pályázatokon indulók kinevezési esélyeit, illetve ez jelenthette a praxis elnyerése után a jól fizető munka profitjából való részesedést.
Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.
A HVG úgy értesült, hogy a gyanúsítottak telefonjait már hosszú ideje lehallgatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A hónapokig tartó felderítés során több ezer oldalnyi iratanyagot produkált, a bizonyítékok nagy része ezekből a telefonlehallgatásokból származik.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.