Márki-Zay Pétert támogatná a választási kampányban Nagy Ervin. A színészt nem érdekli, hogy milyen „köveket fognak rá dobni”, szerinte olyan embereknek kell jönniük az ország élére, akik az elmúlt 20 évben nem sározódtak be.
Az RTL Klubon futó A Tanár című sorozatból ismert színész az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta el, hogy nagy valószínűséggel beáll az ellenzék közös jelöltje, Márki-Zay Péter mögé. Szerinte egy művésznek be kell vetnie a médiasúlyát, ha azt gondolja, hogy tarthatatlan a helyzet.
„Hogy milyen köveket fognak rám dobni ezért, nem nagyon érdekel, mert szétfeszít, hogy mindennap valami olyan méltatlanságba akadok bele, ami engem irritál állampolgárilag” – fogalmazott a színész.
Nagy Ervin csalódottnak érzi magát a magyar demokrácia állapota miatt, azt mondta: nem szeretné, ha egy olyan országban nőnének fel a gyerekei, ahol a politika bárkin átléphet.
Szerinte olyan embereknek kell jönnie az ország élére, akik az elmúlt 20 évben nem sározódtak be. Arról is beszélt, hogy közéleti megnyilvánulásainak számos negatív következménye van a mai napig: rendszeresen esik el munkáktól miatta, de ez nem tántorítja el, szerinte ugyanis már nincs hova hátra lépni.
„Biztos be lehetne fülemet-farkamat húzni, csak az igazságérzetem, művészi szerepvállalásom ebben az országban arra predesztinál, hogy én ezt szóvá tegyem” – mondta, majd hozzátette: „tolni fogom valakinek a szekerét, biztos vagyok benne, én hallatni fogom a hangomat, hogy kivel értek egyet.”
A színész egyébként az ünnepek egy részét Szlovákiában tölti felesége, Borbély Alexandra családjánál, majd itthon, kislányával is ünnepel. Önkéntes munkáit is folytatja, mert úgy látja: nagy bajban vannak itthon bizonyos leszakadó régiók. Különösen elkötelezett a roma felzárkóztatás mellett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.