A Magyar Kórházszövetség elnöke egy interjúban arról is beszélt, nem tart attól, hogy az egészségügyben lévő felmondási tilalom után egyszerre rengeteg egészségügyi dolgozó mond majd fel.
A kórházi adósságok 4-5 milliárd forinttal emelkedhetnek – nyilatkozta a növekedés.hu-nak a Magyar Kórházszövetség elnöke. A vele készült interjúban Ficzere Andrea az egészségügy legfontosabb feladatait és problémáit emelte ki. A kórházszövetség elnöke a legfontosabb feladatnak a szakdolgozói béremelést és a műszaki-gazdasági területen tevékenykedők fizetésének rendezését tekinti. Emellett jelentős változtatásokat remél az intézményi kultúra, a kommunikáció, valamint a dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése, továbbképzése és mentális támogatása érdekében.
Problémaként említette a hiteles információszolgáltatást: a menedzsmenti döntések strukturált adatokra kell, hogy támaszkodjanak, a betegek felé pedig megbízható platformokon, érthetően kell kommunikálni.
Az interjúból kiderül, hogy a szakorvoshiány nagy gondot jelent az osztályos és ügyeleti feladatok ellátására nézve; ennek kiküszöbölésére különböző telemedicinai formák alkalmazása lenne célszerű: „Aktív kórházi ágyakon kizárólag azokat a betegeket kell kezelni, akiknek az állapota ezt megkívánja. Az utógondozást – ha lehetséges – a betegek otthonában, vagy az erre a területre szakosodott rehabilitációs, ápolási, esetleg krónikus ellátást nyújtó intézményekben kell végezni”. Erre a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségeket javasolja.
Az egészségügyben lévő felmondási tilalom egyelőre megakadályozza a tömeges pályaelhagyást, ám a Magyar Orvosi Kamara elnöke nemrég a korlátozás feloldására tett javaslatot, mely miatt fennáll az a veszély, hogy egy egyszerre rengeteg egészségügyi dolgozó mond majd fel. A kórházszövetség elnöke azonban nem tart ettől: elmondása szerint a dolgozók kipihenték a járvány okozta nehézségeket, és a béremelés is motiváló hatással bírt rájuk.
A kórházi adósságok 4-5 milliárd forinttal emelkednek havonta, a folyamatosan emelkedő beszerzési és üzemeltetési költségek, valamint a személyi kifizetések miatt. Erre Ficzere Andrea a megoldást a valós költségeken alapuló finanszírozásban, illetve az intézményrendszer működésének racionalizálásában látja. Ez utóbbi értelmében a biztosító kevesebb, de minőségibb munkát végző intézményeket finanszíroz, így azokat az intézeteket, ahol ezt nem tudják megvalósítani krónikus-, ápolási- vagy szociális ellátást nyújtó létesítménnyé alakítják.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.