Berendelték a spicliminisztert.
Miután kedden hivatalosan is megalakult az Európai Parlament Pagasus-bizottsága, már az első ülésen világossá vált, hogy nem marad következmények nélkül az ártatlan civilek, újságírók, üzletemberek, politikusok illegális megfigyelése és lehallgatása — közölte Rónai Sándor, a DK európai képviselője, a Pegasus-bizottság első alelnöke pénteken.
A bizottság egyértelművé tette: egyetlen európai kormány sem figyelheti politikai riválisait terroristák ellen kifejlesztett kémszoftverekkel, így a magyar és a lengyel kormány sem menekülhet a felelősségre vonás elől — jelentette ki.
Rónai Sándor világossá tette: a következő hónapokban, a bizottság feladata lesz, hogy a kémszoftverrel kapcsolatos összes európai visszaélést, – így a magyar kormányhoz köthető törvénytelenségeket is – kivizsgálja, majd hozzátette, a testület alelnökeként mielőbb kezdeményezni fogja, hogy a bizottság
Magyarországon folytasson vizsgálatokat, hogy a Pegasus-botrány szálaival kapcsolatban.
Rónai hangsúlyozta: miután az Orbán-kormány tagjai sokszor önmaguknak is ellentmondva beszéltek össze-vissza, a bizottság kötelessége, hogy meghallgassa, és végre igazmondásra bírja a Pegasus-botrány első számú kormányzati felelősét: Varga Judit igazságügyi minisztert.
A politikus közölte, hogy
Varga Judit közvetlen munkatársai írták alá az illegális megfigyeléseket,
és elmondta, hogy a miniszter hónapok óta nem tud világos választ adni a történtekkel kapcsolatban, hogy miért figyeltek meg ártatlan embereket terroristák lehallgatására szánt eszközökkel.
Rónai hozzátette: a bizottság feladata az, hogy megakadályozza, hogy kormányok kényük és kedvük szerint figyelhessék meg az állampolgárokat.
Orbánék hosszas hallgatásba burkolóztak a botrány kirobbanása óta, érdemi válaszokat nem adtak, csak nevetséges magyarázkodásba kezdtek — hívta fel a figyelmet.
“Hiába telt el az ügy kirobbanása óta közel 10 hónap, felelősök továbbra sincsenek.
A magyar kormány szerint, semmi kivetnivaló nincs abban, hogy aljas politikai célokra használják fel a nemzetbiztonsági célokra kifejlesztett kémprogramot”
— mondta Rónai, miután utalt Kósa Lajos elszólására, ami a botrány kirobbanását okozta.
Rónai Sándor közölte: a Pegasus-vizsgálóbizottság első alelnökeként ezért is kezdeményezi, hogy a vizsgálóbíróság látogasson el Magyarországra, hogy minden részletre kiterjedően vizsgálja meg, hogyan figyelhettek meg Európa közepén ártatlan civileket, politikusokat, akiknek az egyetlen bűnük az volt, hogy nem tagozódtak be a NER velejéig gonosz rendszerébe.
“Az EP Pegazus-bizottságának meg kell hallgatnia Varga Judit igazságügyi minisztert is.
A DK szerint a bizottság hatékony fellépése és az EU egységes szabályozása, egyértelmű üzenetet fog küldeni Orbán Viktor kormányának: Magyarországon soha többé nem figyelhetik meg a velük egyet nem értő ártatlan tömegeket”
— jelentette ki Rónai Sándor.
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.