Különösen vélekedik az Orbán-párti kommunikációs igazgató.
A Fidesz kommunikációs igazgatója abban nem lát semmilyen ellentmondást hogy az Orbán-kormány – “amely az ország szuverenitását hirdette az elmúlt tizenkét évben”, most látta elérkezettnek az időt, hogy vármegyékké nevezze át a megyéket.
Hollik István a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, a magyar államiság ezer éve alatt kilencszáz éve így nevezték a megyerendszert. Arra a szarkasztikus kérdésre, hogy az orosz-ukrán háború miatt tervez-e a kormány végvárságot kiépíteni, elismételte azt a központi agymosó kampányszöveget, miszerint
számukra a magyar emberek biztonsága az első,
hozzátéve, hogy végvárakra a honvédelem mai fejlettsége mellett nincs szükség, de a jövő évi költségvetésben nagy összeget szánnak a május végén bejelentett honvédelmi alapnak.
Az ukrán invázióval kapcsolatosan kifejtette, a kormánypártok azon az állásponton vannak, hogy a háborúnak véget kell vetni. Ezen logika alapján Magyarország nem küldhet fegyvereket Ukrajnának, mert azzal csak a háború végét halasztják el. Arról azonban nem beszélt, hogy milyen módon képzeli el a kormány a béke megteremtésének feltételeit.
Hollik István elutasította a felvetést, hogy a Moszkva által megfogalmazott feltételeket tartanák elfogadhatónak Ukrajna számára.
“A kormány nem áll egyik oldalon sem, Magyarország pártján áll”
— fejtette ki Hollik István főispán, az Oroszországgal szembeni szankciókkal és az Orbán-kormány ezek iránt tanúsított ellenállásával kapcsolatban.
Bolgár György műsorvezető, ekkor felvetette, hogy a Fidesz álláspontja morálisan aggályos, amit Hollik István úgy kommentált, hogy a háború morális kérdéseinél fontosabbnak tartja a magyar emberek érdekeit.
(nepszava.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.