Miután a kormány bejelentette a rezsicsökkentés részleges megszüntetését, a Fidesz kiadott egy közleményt, amelyben azt írják:
Dobrev Klára, a DK EP-képviselője korábban elmondta, az Orbán-kormány politikailag megbukott, illetve a “rezsicsökkentés megbukott”.
A Fidesz azt írta: ha a baloldalon múlott volna, akkor egy napig sem lett volna rezsicsökkentés Magyarországon. Gyurcsányék szerintük kormányzásuk alatt duplájára emelték az áram árát, háromszorosára a gáz árát, nem szavazták meg a rezsicsökkentést és több éve az eltörlését követelik.
A párt szerint a rezsicsökkentés kilencedik éve – a jelenlegi háborús energiaválságban is – védi a magyar családokat. A Fidesz szerint a rezsicsökkentés továbbra is fennmarad, ezt szolgálja a rezsivédelmi alap és a kormány mostani döntése is.
A magyar családok háromnegyede átlagfogyasztó, őket továbbra is 100 százalékban védi a rezsicsökkentés, és az átlagfogyasztásig továbbra is mindenki havi közel 159 ezer forintot spórol meg a rezsicsökkentéssel – olvasható a Fidesz közleményében.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.