A kormányfő maga döntött a 33 százalékos fizetésemelésről.
Orbán Viktor 33 százalékkal megemelte a miniszterek fizetését — írja az RTL Klub. Így az eddigi 1,9 millió forint helyett
az új kormány hivatalba lépése óta már több mint 2,6 millió forintot keresnek.
A parlament júniusban elfogadott egy törvénymódosítást, ami nemcsak Orbán Viktor fizetését emelte meg, de egyedül az ő döntésére bízta, hogy mennyi fizetést ad a kormánya tagjainak és az államtitkároknak.
Az RTL többször kérte a kormányt, hogy adják ki a miniszterek fizetései adatait – eddig hiába. Gulyás Gergely a július 7-i kormányinfón az RTL Híradó kérdésére azt mondta, hogy két miniszter, Nagy Márton és Csák János havi ötmillió forintot kap a munkájáért, de
“a többiek maradtak ott, ahol voltak”.
A kormány oldalára feltöltött dokumentumok szerint ez nem így van. Az előző kormányban az 5 millió forintot kereső Süli János és Mager Andrea kivételével havonta bruttó 1,979 millió forintot kaptak a miniszterek a munkájukért.
Május 25-től viszont 2,633 millió forintra nőtt a fizetésük.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arra hivatkozott, hogy eddig is a miniszterelnök döntött a kormánytagok fizetéséről, és ő 2018 óta következetesen az előző évi átlagbér hatszorosában határozza meg azt.
A most meghatározott fizetés ennek megfelel,
mert a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly bruttó 438 814 forint volt az átlagkereset az országban.
Az előző években azonban nem emelték a miniszterek fizetését. Utoljára 2019-ben változott, akkor 1 782 100 forintról nőtt 1 979 400 forintra.
(rtl.hu / telex.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.