Halálcsoportokról beszélt a külügyminiszter.
“Jó újra olyan futballkorszakot élni, mint amilyenhez hasonlót az Aranycsapat láttán élhettek át a magyarok” — jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön közösségi oldalán. Szijjártó azzal büszkélkedett el, hogy átadták “Európa legújabb, egyik legmodernebb és talán a legszebb stadionját”, az új Puskás Arénát.
Szijjártó felidézte, hogy az átadás után újra kijutottunk az Európa-bajnokságra, és mint mondta, “nem csak kijutottunk, hanem
a mindenki által »halálcsoportnak« nevezett csoportban is »egészen az utolsó percekig életben voltunk«”.
“Ezt valószínűleg senki nem merte volna előre jelezni” — tette hozzá.
Majd úgy folytatta:
“Aztán a Nemzetek Ligájában az »A« csoportba jutottunk – mint egy mellékesen az Európa-bajnokságra történő kijutás farvizén,
ahol egy »újabb halálcsoportba kerültünk, és nemhogy életben vagyunk, hanem mi vagyunk a leginkább életben«“.
“Az erőfeszítések, a munka, a kitartás, és az ellentáborral való dacolás az kezd beérni, és elmondhatjuk, hogy ma Magyarországon a nemzeti csapat, újra nemzeti üggyé vált”
— hangoztatta a tárcavezető.
Videó:
(Szijjártó Péter/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.