Politika

Ha nem adják önként, elveszik erőszakkal – Palkovics beigérte a “köríves rúgást fejre”

Pestibulvar.hu

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter megelégelte az akadémiával folytatott harcot és most már erőszakkal választaná le az MTA-ról a kutatóhálózatot. Mivel az egyezkedés nem vezetett eredményre, Palkovics a Magyar Hírlapnak adott interjújában kijelentette, hogy ha az MTA hétfőn tartandó közgyűlésén nem fogadja el a minisztérium javaslatát ami a kutatóhálózat kiszervezéséről szól, akkor majd a parlament fog törvényt hozni, hogy el tudják venni az MTA-tól a kutatóhálózatot – közölte a 444.hu.






“A CÉL TEHÁT AZ, HOGY EGY MÁSFAJTA KONTROLL ALATT MŰKÖDJÖN A HÁLÓZAT, AMI AZONBAN NEM AZT JELENTI, HOGY AZ AKADÉMIÁNAK EBBEN NE LENNE SZEREPE A TOVÁBBIAKBAN. AZT ILLETŐEN, HOGY A KÖZGYŰLÉS EZT MEG IS SZAVAZZA, NEM VAGYOK OPTIMISTA”

 

Az innovációs és technológiai miniszter szerint erre azért van szükség, mert legitim igény, hogy a kormány ellenőrizni tudja a kutatási források elosztását. Palkovics továbbá sérelmezte azt is, hogy az MTA nem működik együtt önmaga szétverésében.

HIÁBA KÉRTE FEL AZ AKADÉMIÁT A KORMÁNY, HOGY SEGÍTSENEK KIDOLGOZNI A KUTATÓHÁLÓZAT ELVÉTELÉNEK MENETÉT, AZ ÁLTALUK “DELEGÁLT BÜROKRATÁKKAL NEM SIKERÜLT ELVÉGEZNI A MUNKÁT”.

 






A lap felvetésére, miszerint a felmérések azt mutatják, hogy az MTA teljesítménye alapján Európa legjobbjai közé tartozik, így az átszervezésre nem igazán lenne szükség, Palkovics azt felelte, hogy szerinte “Magyarország tudományos teljesítménye nem jó, semmit nem haladtunk előre az utóbbi évtizedekben”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top