Csaba László a CEU közgazdász professzora, Orbán korábbi főtanácsadója a 168 órának adott interjújában osztott meg olyan dolgokat az olvasókkal, amiket eddig nem tudtunk, csak sejtettünk Orbán rendszerének működéséről. Így emlékszik vissza egy 2010-es beszélgetésre, a választások előtti pár napból:
“A várható győzelem mámorában, villányi borokat iszogatva egymás után szólaltak meg az érdemdús magyarok, és nagyjából 5000 milliárd forintot osztottak el egy óra alatt. Akkor felállt Orbán, s azt mondta: a kassza üres, a kormányzás nem arról szól, hogy kinek a zsebét miképp tömik ki, hanem hogy miként lehet talpra állítani az országot, teljesítményt létrehozni.”
De aztán hozzáteszi azt is, hogy bár ezek a mondatok államférfiról tanúskodnak, még sem lehet ezt állítani Orbánról, hiszen
“PÁR NAPPAL KÉSŐBB, HÉTFŐN REGGEL A RÁDIÓBAN MÁR AZT HALLOTTAM, HOGY FORRADALMAT CSINÁLNAK, GYAKORLATILAG FELMONDTA A JOBBIK PROGRAMJÁT.”
De azt is megtudhattuk az interjúból, hogy a CEU elleni támadásnak a hátterében nem Orbán áll, hanem Habony Árpád, akinek “fogalma sincs arról, mi az egyetem, nem tudja megkülönböztetni egy civil szervezettől. Az van a fejében, hogy mivel Soros György a sátán, mindent le kell vadászni, amihez köze van.”
Bár a közgadász professzor egyáltalán nincs jó véleménnyel azokról a folyamatokról, melyek ma az országban zajlanak, nem rejti véka alá azt a véleményét sem, ami egyrészről hízelgő is lehetne Orbán részére:
“Orbán Viktor gyors felfogású, értelmes ember, hamar megért dolgokat, és ha befogadja, megcsinálja. De azt is állítom, biológiailag lehetetlen, hogy egy ember megalapozottan tudjon dönteni az élelmiszer-biztonságtól a felsőoktatáson át a magyar–kínai kapcsolatokig mindenről.
MÁRPEDIG EZ VAN, A DÖNTÉSHOZATAL A LEGFELSŐBB SZINTRE TOLÓDOTT.”
Márpedig, ez előbb-utóbb komoly hibához vezet, aminek mi fogjuk meginni a levét. Az első Orbán-kormány idején három komoly tanácsadó testület is működött a kormány mellett, Gyurcsány idejében kerekasztalokban folyt a műhelymunka, a második Orbán-kormány mellett pedig szűk szakértői testületek működtek, de mára mindezeknek már nyoma sincs.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.